Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Focus Home Interactive és a Giants Software munkatársai bejelentették, hogy idén is folytatódik a Farming Simulator-sorozat, így a gazdahajlamokkal rendelkezők valamikor az év végéhez közeledve ismét nekiláthatnak a virtuális szántás-vetésnek. A nemes egyszerűséggel Farming Simulator 17 névre keresztelt alkotás PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is megjelenhet majd, és bár egyelőre semmiféle konkrét információt sem kaptunk róla a bejelentéshez mellékelt közleményben, az elkövetkezendő időszakban viszont mindenről lerántják majd a leplet a készítők.
Arra azért nyilván már most mérget vehetünk, hogy a játékban újfent egy gazdaság működése felett kell átvennünk az irányítást, miközben a legújabb traktorok, kombájnok és egyéb mezőgazdasági gépek volánja mögé ülhetünk, szánthatunk, vethetünk, arathatunk, permetezhetünk, betakaríthatunk, eladhatjuk a terményeket és megpróbálhatjuk a befolyó haszonból fejleszteni kis gazdaságunkat.
1000feri
9 éve, 10 hónapja és 4 hete„aranykalászos gazda” tanfolyam 😄
imperator
9 éve, 10 hónapja és 4 heteA Farmville volt az egyetlen amivel sokat játszottam, a többit kihagyom, amúgy is vidéken élek.
5t3v3nk3
9 éve, 10 hónapja és 4 heteSokan enélkül is virtuális parasztok..😄
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 4 heteAzok a farmville-el töltött délutánok. 😄
Ugye milyen izgalmas volt átjárni ahhoz az öregasszonyhoz aki mindenkit bejelölt aki játszott a farmville-el. 😄
totyak
9 éve, 10 hónapja és 3 heteMilyen kedvesre sikerült a cím 🙂 Ezt a játékot egyébként tényleg veszik, megéri évente csinálni?
latimes
9 éve, 10 hónapja és 3 heteEgyik ismerősömnek fogom ajánlani az élőben is egy paraszt de virtuálisan is lehet paraszt, hát én kiégtem ezen a főcímen 😄
venoman
9 éve, 10 hónapja és 2 heteSzeríntem a városiaknak való ez a játék 😄 Aki vidéki az kimegy a földre és élőben megműveli a földet és még pénze is lesz belőle. 😄 Egyébként nagyon idő igényes játék és oda ragaszt a gép elé.Ezért csak az álmodozó városiaknak ajánlanám.