Far Cry 2: Steamen a Fortunes Pack

2009. március 20.
2.1231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A minap tudósítottunk nektek a Steam vadonatúj opciójáról, ami nem spanyolviaszként köszönthető, hiszen más rendszereken már találkozhattunk vele.

A dolog lényege az úgynevezett in-game DLC, azaz a fejlesztők bármikor bónusz tartalmakkal tömhetik meg saját játékaikat, amik lehetnek tartalmas új küldetések, de néhány egyszerű pálya is. A dolog pikantériája viszont az, hogy ezekért a kiegészítésekért nekünk fizetnünk kell, konzolos mintára természetesen.

Van azonban jó oldala is a dolognak, hiszen így a legtöbb DLC már nem csak a konzolosok kiváltsága lehet majd, hanem a PC-s kollégákhoz is könnyedén eljuthat szinte mindegyik, amelynek az alapjátéka a Steam kínálatában is szerepel.

Ez történt most a Far Cry 2 esetében is, hiszen a Fortunes Pack, amelyet eddig csak az Xbox 360 tábor élvezett, immáron a Steam által is elérhető, értelemszerűen a PC-s verziókhoz. A csomag megvásárlása esetén két új jármű, új fegyverek, valamint öt egész új multiplayer pálya fog fogadni minket újdonságként. Ha úgy gondolod, megéri beruházni rá, a Steam rendszerén keresztül bármikor kiszórhatod érte a pénzed.
1 hozzászólás

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 27 napja

Nekem az alap game nem nyerte el a tetszésem meglepődött smiley nem tudom de közel se volt olyan mint amilyennek beharangozták......Meg a vidiken látni lehetett.

válasz erre
Far Cry 2
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaBotyi profilja