Far Cry 2: Még mindig van javítanivaló

2009. április 06.
2.1041
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A tavalyi év egyik legjobb FPS játékát köszönthettük a Far Cry folytatásában, bár azt természetesen meg kell jegyezni, hogy sokkal többet vártunk tőle ahhoz képest, mint amilyen a végeredmény lett.

A hangulat megfelelt az elvárásoknak, hiszen Afrika tájait egy játékprogram ilyen formában és realisztikusan még nem adta vissza, ötletekből viszont nagyon is híján volt a program, amit sokan komolyan a szívükre vettek, hiszen a hosszú unalmas autókázások, na meg az őrhelyekre mindig visszatévedő katonák elég lélekrombolóak tudtak lenni már egy idő után.

Mindezek ellenére, túl sok hiba azért nem volt az alkotásban, a Ubisoft mégis úgy gondolja, hogy van még mit javítani rajta. Hivatalos megerősítések alapján ugyanis készülődik egy sebtapasz a Far Cry második részéhez, ami a szingli rész mellett, elsősorban a többjátékos élvezetekre kíván fókuszálni, és nagyobb darabokat kijavítani. Akinek valami gondja-baja volt a játék multijával, az most örülhet, hiszen lehet, hogy éppen az is foltozásra kerül. Hamarosan meglátjuk, ámbár pontos megjelenési dátumunk még sajnos nincsen.
nincs még hozzászólás

Far Cry 2
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások