Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ugyan tegnap bejelentettük, hogy a Far Cry 2 végre aranylemezre került, most azonban újra hírt adunk a játékról. Sőt rögtön kettőt. Ne ijedjetek meg, annyira nincs nagy baj érkezik majd a játék, csak éppen egy apróság a mai divatos másolásvédelem belekerül. Méghozzá az, ami a Spore esetében is jelen volt, vagyis három gépre tehetjük fel összesen a játékot és maximum ötször. Hogy ez miért jó a kiadóknak nem tudom, mert ezzel nem, hogy a kalózkodást állítják meg, még rá is segítenek egy jó nagy lökettel. Mert ilyen feltételekkel lehet, hogy nem szívesen ruház be senki egy játékra és inkább tényleg beszerzi máshonnan, ami nem valószínű, hogy legális. De érdekes, hogy megint csak a PC-s verzió, hát mi más?
Gondolom egy pillanatnyi szünet és felindultság most összegyűlt bennetek, szóval amíg szét nem veritek a monitot, gyorsan mondanám, hogy kaptunk egy friss trailert a játékról még így megjelenés előtt. Ebben a kisfilmben a pályaszerkesztő és a multiplayer mód rejtelmeibe nézhetünk bele végre mozgolódás közben. Így szépen nyugodj meg, kattints rá a lejátszás gombra és nézd meg, hogy a játék nagyon jó lesz. De akkor is mi a fenének egy ilyen másolásvédelem? Miért nem lehet valami emberibb változatot kitalálni? Jó szórakozást a videóhoz! 🙂 Nyugodtak vagyunk, nincs semmi gond…
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaTényleg elég szemét dolog ez az újfajta másolásvédelem, de nem látom értelmét, hogy csak ez miatt ne vegye meg valaki a játékot. Meg kell gondolni, mennyiszer rakjuk fel és ennyi. A letöltést semmi sem indokolja meg. Bűncselekmény és kész.
A másolásvédelem dologra kitérve, szerintem mindenkinek követnie kéne a Steam módszerét, szerintem az a leghatásosabb.
maniac
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaEgyetértek, de ez így akkor is nagyon nem korrekt! Gondolj bele, felteszed a játékot, majd bekapsz egy vírust és még négyet, ami miatt mondjuk újra kell formázni a géped… De közben már kölcsönadtad xy barátodnak is a lemezt… Na ilyenkor mit csináljunk? Nézegetjük a lemezt… 🙁 Tehát tulajdonképpen a tulajdon jogainktól fosztanak meg minket így. Mert csak korlátozva birtokoljuk az egészet…
A Steam rendszer szerintem is jó dolog, de lehet lehetne még nagyobb és még jobb dobásokat is eszközölni… A letöltést valóban semmi nem indokolja én sem vagyok híve és valószínű ennek ellenére is megveszem a játékot, de az átlag felhasználó aki például csak erre gyűjtött és ezen kívül csak egy-két másikat vett meg, lehet kétszer is átgondolja a vásárlást… Nem ez a legjobb módszer a kalózkodás ellen. Mint ahogyan a hírben is írom, szerintem ezzel csak még jobban rásegítenek a dologra… Sajnos…
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaDe ahogy olvasom, 3 gépre lehet fejenként 5x telepíteni (gondolom direkt az ilyen esetekre). És úgy tudom, ha írsz egy email-t, akkor szerencsés esetben kapsz egy új kódot (még nem csináltam ilyet, csak hallottam).
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaEhhez annyit, hogy nem a tulajdonod a szoftver, amit megveszel, csupán egy adathordozót vásárolsz és használati jogot a tartalmára. A szoftver a fejlesztő tulajdona. Ettől függetlenül szar megoldás ez.
maniac
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaIgen, elnézést Futu, ebben igazad van, csak a düh még lángol bennem…😄 De a használati joga az enyém, amiben gondolom benne foglaltatik az is, hogy annyiszor telepítem fel a szoftvert, ahányszor akarom. Ha úgy esik jól, akkor napi 100-szor… És ebben ne korlátozzon már engem egy ilyen hülyeség, ha egyszer drága pénzért megveszem…
Rambo, erről sajnos nem tudok semmit, nem tartom elképzelhetetlennek, de arra szeretnék rávilágítani, ha megveszem a játékot, akkor az az enyém és azt hadd telepítsem fel már annyiszor a gépemre, ahányszor akarom… Vagy ez nem így lenne korrekt? Szerintem de…
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaIgen, igazad van, csak már mindenféle baromságot kitalálnak a warez ellen, ami sajnos már elég súlyos méreteket öltött PC-n. 😖 Úgy érzem, hogy ezt csak kényszerből kitalálta valaki és úgy érezték, hogy ez így jól van. 😖
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaTe elfogadsz a vásárlással bizonyos feltételeket. Például akárt azt is, hogy csak korlátozott számban telepítheted fel…, Nem másolhatod, ez is egy „szerződési” feltétel. Én sem támogatom, de ezt már régóta tervezgették például a DVD filmeknél is. Lejátszod 10-szer és kampec. Jó hogy ott nem nyert teret az elképzelés.
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaNa ezt a DVD dolgot hülyeségnek tartom. Játéknál, ha nagyon nem akarod használhatatlanná tenni, akkor nem törlöd le, de DVD-nél ennek semmi értelmét nem látom. 😖
maniac
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaGondoltam a végére járok a dolognak és sikerült is kézzel fogható információt találnom. Nos, ha normálisan töröljük le a gépről a játékot elvileg akkor visszakapjuk az újratelepítés jogát, de azt nem sikerült kiderítenem ezt hogyan eszközölik majd… Azt viszont még igen, hogy a kiadóhoz fordulhatsz segítségért, ha újabb telepítésekre lenne szükséged, szóval elülni látszik a vihar…😄 De akkor sem tartom korrektnek valahol… Gondoljunk bele… Van egy kis srác, aki annyit ért a számítógépekhez, hogy játszik vele és kész, megkapja a játékot, elrontja 5-ször a telepítést valami oknál fogva és mindig rosszul törli le, úgy hogy az a bizonyos valami, ami nem adja vissza az újratelepítés jogát rajt marad gépünkön… Na szerencsétlen kölyök mit csináljon akkor? Szóval sehogy sem jó ez így, semmi értelmét nem látom még mindig… Hasznos nem, de káros igen… 😕
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaCsak általában az ilyen gyerekek konzolon játszanak, ahol nem kell semmi más, csak berakod a lemezt és kész. Vagy elkérik egy warezmatyi barátjuktól DVD-n (mivel ugye ingyen van), mert nem tudják, hogy ez bűncselekmény, vagy hogy mi a következménye annak, ha ezt felrakják. :s
maniac
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaOtt a pont!🙂 De persze mindenki azt hangoztatja a warez nem baj, dehogy is, persze, hogy nem… Miért lenne nem? Mondjuk az ilyen baromságok sem lennének, ha nem töltögetnének le az emberek…
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaHát igen, de sok ember úgy van vele, hogyha megszerezheti ingyen, miért vegye meg pénzért? Még azt néha-néha megértem, ha egy magyar ember egy-két játékot letölt, mert ugye a fizetések nem a legjobbak, na de egy amerikai, meg angol? Jóléti államok, most miért nem tudják megvenni???? Ez olyan nekik, mint nekünk egy hamgurger. Az ilyeneket útálom.
rambo
17 éve, 3 hónapja és 5 napjaAz meg a másik, hogy az olyan emberek szívnak miatta, mint Te (ha PC-s vagy). Szerencsére konzolon még annyira nem elterjedt a dolog és remélem ez így is marad.
maniac
17 éve, 3 hónapja és 4 napjaÉn sem azt mondtam, hogy egy ember mindent vegyen meg, de legalább a kedvenceibe ruházzon be… Én külön rá vagyok állva a gyűjtői kiadásokra, de bármi más ami nagyon jó játék és van rá keret, megveszem… Konzolon is elterjedt hidd el, csak ott nagyobb a piac és hála az olyan platformoknak, mint a PS3, szinte rá vannak kényszerítve az emberek az eredetire, mert olcsóbb is úgy…
És igen én elsősorban PC-s vagyok, de a Sony konzoloknak már nem tudok ellenállni…😄 Köszönhető ez legfőbb képen kedves kollégámnak…🙂 De igazad van abban, hogy más hülyesége miatt mi szívunk… Elég idegesítő sajnos, de ez csak rosszabb lesz szerintem…🙁
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 4 napjaSzerencsés aki minden olyan játékot megvehet, amit szeretne. Én úgy vagyok vele, hogy a warezt alapvetően én is elítélem, de például 18 ezres programokat egyszerűen nem tudok megvenni, ezeket letöltöm, nincs mese…
rambo
17 éve, 3 hónapja és 4 napjaOlcsóbban is lehet kapni (nem mondok üzleteket). Meg csak tudsz várni vele. 🙂 Én nekem van 4 játékom PS3-ra, már mindegyiket rongyosra játszottam és nincs lóvém új játékokra. Na és mit csinálok? Várok. Ennyire egyszerű. Várok mondjuk karácsonyig, vagy télapóig és akkor meglesz (persze jól meg kell gondolni, mit veszünk meg). Ha letöltesz egy játékot, akkor azzal 2 dolgot csinálj: vagy próbáld ki és ha megtetszik, futsz megvenni a boltba (vagy vársz, míg lesz pénzed), vagy ha nem jön be, akkor letörlöd. 🙂
ryosan
17 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz egy marhaság.Ha kicsengetem érte a kemény pénzeket,ne szóljanak már bele hogy mit teszek a továbbiakban.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetecs
ez szerintem is baromság, de nekem megvan a Far Cry 1-2 de a mstani 2. rész nagyonjól sikerült
😎😎
de nemtudom hogylehet online jáccani😮😮
de fő a +-tív hozzáállás nagyon faja és még nemis kell olyan nagy gép amit ír ugyanis az enymém nemolyan de mongyuk nemis egy kiscsiga 😄😄
bye bye: GAMEFAN