Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A nemrég Las Vegas-ban tartott PlayStation Experience rendezvényen jelentette be a Tripware vezére, hogy PS4-re is érkezik a Killing Floor 2 és a játék konzolon Sony exkluzív is marad. Felmerült többekben a kérdés, hogy miért döntöttek így a fejlesztők, amire válaszolt is John Gibson, a Tripware elnőke.
A magyarázat szerint azért választották a PS4-et, mert a Sony az utóbbi időkben erőteljesen nyitott az indie és a kisebb költségvetésű fejlesztések felé. A Killing Floor 2 a csapat eddigi legdrágább, legtöbb fejlesztőt foglalkoztató játéka lesz, ami miatt ésszerű hogy még több bevételhez szeretnének jutni.
A múltban a Tripware játékaitól a konzolgyártók elfordultak, mondván, menjenek nagyobb kiadóhoz, azonban a Sony most tárt karokkal várta őket. John azt is kifejtette, hogy a PC náluk továbbra is ugyanolyan erős platform, mint a PS4, nem priorizálják a két fejlesztést.
A Killing Florr 2015-ben érkezik PC-re, PS4-re és Steam OS-re.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaKíváncsi vagyok milyen újdonságok lesznek a szebb grafikán kívűl PC-re meg hálisten megmarad, az a lényeg.
karakter222
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaNekem az elsővel nem volt túl sok élményem, de jó volt
mordorer
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaNem semmi hálás gesztus azért hogy kizárólag PS4-re hozzák ki konzolon!😮
totyak
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaLogikus lépésnek tartom, hogy ha a Sony felkarolta őket, akkor lojálisak hozzá.