Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egyik legnagyobb örömhír volt a napokban, hogy a Sony engedélyezte a cross-playt PlayStation 4-en, ezzel lezárva azt az érát, mikor a vállalat egyszerűen nem volt hajlandó engedni a platformok közötti mókázásért könyörgő játékosbázisnak. A Sony egyik első embere, Shawn Layden most meg is indokolta, hogy miért kellett ezzel ennyit várni, miszerint bár hallották a kérlelő hangokat, sokkal komplexebb dolog volt ez, mint azt a játékosok gondolták, ugyanis a technikai kritériumok mellett az üzleti partnereikkel is dűlőre kellett jutniuk.
Emellett az ügyfélszolgálatot is fel kellett készíteniük a cross-playre, és a vállalat számára is tovább húzódott ennek az aktiválása, mint ők azt eredetileg szerették volna. Kíváncsian várjuk, hogy a Fortnite után mi lehet az a játék, ami teljesen eltörli a platformok közötti korlátokat!
muki
7 éve, 3 hónapja és 2 heteÉrthető. De azért tegyük hozzá, a többiek ezt évekkel ezelőtt megoldották már. 🙂
fighterlaci
7 éve, 3 hónapja és 2 heteAha. Szóval semmi komoly, csak blabla. 😖
hentes
7 éve, 3 hónapja és 2 heteEz nekem üres magyarázkodásnak tűnik…
ryuthestar
7 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn pl egyáltalán nem szeretnék más platformon játszó játékosokkal játszani és szerintem sokan vagyunk így PS tulajok…feltételezhetően a pcsek és a boxosok sírtak miatta.
De szomorú, hogy a Sony végül beadta a derekát…
tommy
7 éve, 3 hónapja és 2 heteMaximálisan egyetértek.
mordorer
7 éve, 3 hónapja és 2 heteÉrtem hogy miért de szomorú hogy lefeküdtek.
vidoros
7 éve, 3 hónapja és 2 heteÉrdekes magyarázat. Nyilván az üzleti dolgokat értem, de ez azért nem évek. A technológiai oldala meg, nemár… 😄
warriorautobot
7 éve, 3 hónapja és 2 heteValahogy én is úgy vagyok vele, hogy énsem szeretnék más platformon lévővel mert sokszor nem olyan segítőkészek mint a PS tulajok, tök sok rendes ember van aki simán segít ha kérsz tőle egy kis segítséget egy trófeával kapcsolatban, de ugyan ez pl. PC-n minden szó nélkül kilép… szóval inkább ne adták volna be a derekukat.
totyak
7 éve, 3 hónapja és 2 heteNekem van egy olyan merész ötletem, hogy a Sony is érzi, hogy elér lassan a PS4 életútja végéhez, tudja, hogy nemsoká jön az új konzol, ezért adta be a derekát.