Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Három rendkívül látványos képkocka látott napvilágot a háttérben gőzerővel készülő Assassin's Creed mozifilmről, amelyről egyre biztosabb, hogy az utóbbi évek legjobb videojátékos adaptációja válik belőle. Korábban ugyanis bár voltak kétségeink, a Michael Fassbender főszereplésével érkező mozifilm azonban az alábbi képek alapján is pontosan úgy fest, mintha a játéksorozat egy-egy eleme elevenedett volna meg előttünk.
Ha te is kíváncsi vagy három képre a készülő műből, akkor az alábbiakban rögtön lecsaphatsz a film eddigi leglátványosabb képkockáira, amelyek már az alkotás végleges formáját kívánják prezentálni. Ti mit gondoltok róluk?
kpal
10 éve, 6 hónapja és 2 heteNa szörnyű NFS film után felüdülés lenne.
marco
10 éve, 6 hónapja és 2 heteLátványos lesz az kétségtelen, de a tartalom, az apró utalások, a játékhűség fogja a végleges véleményt kialakítani. Legalábbis nekünk, gamereknek.
kpal
10 éve, 6 hónapja és 2 heteMár a legelső AC játék után eltudtam volna képzelni egy ilyen filmet . 🙂
imperator
10 éve, 6 hónapja és 2 heteMinden adva van egy jó filmhez, a készítőkön múlik az eredmény.
warriorautobot
10 éve, 6 hónapja és 2 heteMost már csak egy jó filmet kell összerakni ami hű a játékhoz.
marozsan
10 éve, 6 hónapja és 2 heteKíváncsi vagyok már!! 😄 :3
totyak
10 éve, 6 hónapja és 2 heteTotál csak az alapokat ismerem a játékból, nem is játszom, de az alapján nekem az a benyomásom, hogy lehet jó filmet összehozni belőle. Aztán a holivúdi csürhe majd rámcáfol.