Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Namco Bandai megerősítette, hogy a korábban különösebb kísérő információk nélkül bejelentett One Piece: Pirate Warrior 2 természetesen nem csak Japánban, hanem a nyugati világban is megjelenhet majd, különös tekintettel Európára. A cég információi szerint ugyanis a szerepjáték itt az öreg kontinensen 2013 nyarán debütálhat, méghozzá PlayStation 3-ra, és várhatóan PlayStation Vitára is.
A folytatás egyébiránt kizárólag letölthető formában jelenik majd meg – legalábbis a jelenlegi tervek szerint – a fejlesztési munkálatait pedig az első részt is elkészítő Omega Force végzi, méghozzá a Dynasty Warriors-sorozat által lefektetett játékmenet által inspirálva.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 napjaSzerintem Európát nem nagyon mozgatja ez a stílus…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 napjaAmi igaz, az igaz, tényleg nem a legkedveltebb, de azért van egy kis csoport akike érdekel a One Piece, nekik/nekünk jó lesz azért. Bár azt sajnálom, hogy csak letölthető😖