Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai kor videojátékos divatja egyértelműen a 3D, valamint a mozgásérzékelős technológiák körül forog. A legtöbb jövőben érkező alkotás valamelyik lehetőséget támogatni fogja, aminek köszönhetően biztosan óriási szócsaták veszik kezdetüket. Az első komolyabb beszólás már napvilágot is látott, történetesen a Crytekes Cevat Yerli istenítette az ősszel érkező, immáron betondzsungelben játszódó második Crysis-t. Bár Yerli úr elég anti-diplomatikus volt a rejtett kötekedés alatt, azért merész húzás volt éppen egy Killzone 3-nak beszólni.
Cevat ugyanis a Videogamer munkatársainak kíváncsiskodására, miszerint mennyire lesz kiváló játékuk 3D-s megjelenítése, csak annyit mondott, hogy látta a konkurensek próbálkozásait, de nem volt számára olyan megnyerő az élmény, mint amit a Crysis 2-ben tapasztalt. Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy a Killzone 3 ilyetén technológiai megvalósításáról mit gondol, egyenes beszédben elmondta, nem látta a PlayStation 3 exkluzivitást élvező alkotást, de mások véleménye alapján a Crysis 2 sokkal kellemesebb és jobb 3D-s hatást képes produkálni a Guerilla alkotásához képest.
shade
15 éve, 6 hónapja és 3 heteJee! 😄😛 Apropó, még mindíg nemtudja senhi, hol lehet 3D-s szemüveget venni?
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteAz jó lesz! 🙂
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteHát ez pontosan igy van. Ha ma valaki, valamit el akar adni a számítógépes piacon, annak mindenképp kapcsolatban kell lennie a 3D kifejezéssel😄
vopi
15 éve, 6 hónapja és 3 heteElmész imax-be, és lenyúlod.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteSztem a killzone 3 jobb lessz sokkal csak nézni kell a képeket és a vidiket