Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA már messze nem csupán a grafikus kártyák piacán ténykedik, hiszen a mobilprocesszorok és egyéb technológiák mellett az nVIDIA Shield személyében a konzolok piacán is képviselteti magát. Igaz egy hordozható, kisméretű konzolról van szó, mely igen praktikus koncepción alapszik, a széles körben való elterjedés azonban még nem jellemző a termékre. Többek között ezen próbálna meg javítani a gyártó az új modell segítségével, mely az információk szerint igen izmos darab lesz.
A kijelző mérete valószínűleg marad 5 hüvelykes, ám felbontása növekedni fog, hiszen az újdonság már 1440 x 810 pixeles képet nyújt majd. Az igazi erőt a gyártó K1 névre keresztelt négymagos megoldása nyújtja majd, mely akár 2,5GHz-en fut majd. A 4GB RAM bőségesen elegendőnek tűnik, valamint a 16GB tárhely sem jelent nagyobb problémát. Megemlítendő még a 0,3 megapixeles előlapi kamera és a K1-be épített Kepler grafikus gyorsító is. A rendszer szerepét az Android 4.4.2 KitKat tölti majd be, a megjelenésről és az árazásról pedig még nincs információ.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 4 heteMost már csak valami atombüntetős exklúziv címeket kéne rá megjelentetni
marco
11 éve, 8 hónapja és 4 heteJah meg android helyett valami normális oprendszert tenni bele.😄
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 4 heteStatiszkikák szerint sokszázmillió user áll az android mellett szóval kell a francnak más.
Androiddal egyetlen gond van nincs rá igazán ütős game 🙁
marco
11 éve, 8 hónapja és 4 heteRá vannak kényszerítve. Pont az ilyen lépések miatt.
A userek nagy (legnagyobb) része nem azért vesz androidot mert jó (mert a gyártók által széthekkelt verzió általában egy fos), hanem mert a a dilettáns szolgáltatói bolti eladók nincsenek tisztában a telefonos rendszerek előnyeivel, hátrányaival, így nem tudnak még ajánlani sem mást.
Valamint a lobby is bitang erős persze, sok százalék csöpög vissza más szálakon, amiért el kell adni a szart.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 4 heteSenki nincs rákényszerítve! Ott van az almás genyó, most már firefox os is, windows phone is, már jön a linuxos is
Van választék bőven mégis az emberek a droidot veszek halomba szerintem nem véletlenül.
Szerencsére a droid mögött nem almás emberek állnak ahol a logo többszörösébe kerül mint a másik oldal telefonjai.
marco
11 éve, 8 hónapja és 4 heteAz előbb fejtettem ki, miért fogy ennyire a droid.🙂
Rá vannak kényszerítve, mert azt sem tudják rengetegen hogy mit vesznek. És egyszerűen nem ismernek mást, mert ha bemennek egy szolgáltatói üzletbe, bamba robotokkal találkoznak, nem szakemberekkel, akik tényleg tudják mitől jobb-rosszabb egy rendszer.
Az nVidia-nak (többek között) szerintem nem kellett volna ebbe a sorba állnia.
Jah és nem mellesleg az android is Linux.
paulmarlow
11 éve, 8 hónapja és 4 heteMarco, nem rákényszerítve vannak hanem rávezetve.
2 hónapja androidos lg telefonom vna , szervíztelefon…lumia 820 után agyfsz ez a hulladék. 😄
Spontán kikapcsol,másnap értesít hogy hívtak….meg hasonló. 😄
És van olyan akinek le kell írni az android eredetét?
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 4 hete„Az nVidia-nak (többek között) szerintem nem kellett volna ebbe a sorba állnia.”
Nem véletlen áltak be a sorba! Csak úgy ömlenek az az appok rá hegyekbe ismétlem nem véletlenül.
És ismétlem senki nem kényszerít senkit max az almás genyó hogy droidot vegyél az agyonárazott szarjuk helyett. Attól hogy más a rendszer nem éri meg a dupla árat. A piaci mutatok mindezt nagyon jól tükrözik.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 4 heteMégis lesz 😮
angryknight
11 éve, 8 hónapja és 4 heteremélem hogy jó belövik az árat és hoznak ide EU-ba is 😛
totyak
11 éve, 8 hónapja és 4 heteA 4.2.2 még nem is a KitKat, az még csak Jelly Bean.