Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hamarosan egy minden eddiginél teljesebb kiadásban illeszthetik gyűjteményükbe a rajongók a Star Wars Battlefront 2-t, derült ki egy szivárgásnak köszönhetően, mely több konkrét részletet is közölt a Celebration Edition névre keresztelt csomagról. Mint megtudtuk, a cím egy minden eddiginél teljesebb bővített kiadást takar, melyben megtalálhatjuk majd az alapjátékot, az eddig megjelent összes letölthető tartalmat, sőt azokat az extrákat is, melyek a Star Wars: Skywalker kora mozifilm inspirációjában érkeznek december 20-án.
Ha minden igaz, a kérdéses csomag még holnap megjelenik, és vélhetően előbb az EA sem fogja megerősíteni érkezését, így járjunk nyitott szemmel az elkövetkezendő 24-48 órában, nehogy lemaradjunk róla.
rdave
6 éve, 1 hónapja és 1 heteHa jól értelmezem nincs benne új cucc, csak feloldják neked, amit a veteránok fel tudtak oldani eventekkel vagy fejlődéssel, plusz nem kell leszedni két évnyi patchet, ami lemezes verziónál előny. PS4-en is már száz gb felett járunk.
muki
6 éve, 1 hónapja és 1 heteKarácsonyra pont jól jön.
eltohn
6 éve, 1 hónapja és 1 heteNa ha le is megy félárra, akkor ezt már érdemes lesz beszereznem.
neurotic
6 éve, 1 hónapja és 1 heteNem igazán értem mitől húha ez az Edition. Mivel minden tartalom ingyen jött a játékhoz az alapjátékban benne van minden. Szóval ez kb annyiban fog különbözni, hogy lesz benne pár feloldott skin.
patrik94
6 éve, 1 hónapja és 1 heteAz a baj hogy ezzel kb le is írtad, milyen értéktelen ez a game. 😄
rdave
6 éve, 1 hónapja és 1 heteMi a francért lenne értéktelen? Azért nem kapsz plusz tartalmat, mert mindenki ingyen kapott mindent és még mindig jön bele új cucc… Ez a pakk nem annak van, akinek megvan az alap, hanem annak, aki még sosem tolta és feloldott tartalmakkal kezdené. Lehet venni az alap verziót is, ha ez nem tetszik, senkivel nem b.sztak ki.