Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Codemasters hivatalosan, illetve formálisan is lerántotta a leplet a F1 2016-ról, aminek köszönhetően kiderült, hogy egy minden eddiginél teljesebb és valószerűbb epizódot kap hamarosan a kérdéses versenyautós franchise. A fejlesztők szokásukhoz híven fűt-fát megígértek a folytatás kapcsán, ezáltal az aktuális szezon összes újdonsága mellett minden eddiginél alaposabb testre szabhatóságot, járműfejlesztést, valamint az idő, illetve a napszakok múlásának páratlan élményét - legalábbis többek között.
Szavak helyett azonban beszéljenek helyettünk a F1 2016 első képei, amelyeket alant máris megtekinthettek, de előbb azért még nyugtáznánk, hogy az alkotás idén nyáron kerülhet a boltok polcaira, méghozzá PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 3 heteJó volna box utca sokkal élettel telibb lenne és az emberek is természetesebb mozgással bírnának és rafináltabb legyen az összes ellenfél.
mordorer
9 éve, 7 hónapja és 3 heteKépek alapján nem győzött meg…
zender
9 éve, 7 hónapja és 3 hetePontosan. Mert egyelőre inkább tipikus „csal a gép” szitu van ahelyett hogy normálisan lenne balanszírozva a nehézség.
nanditos
9 éve, 7 hónapja és 3 heteA 2015-ös rész eléggé haloványra sikeredett. Kevés tartalommal, játéklehetőséggel. Plusz a gumikopás, ami igazán idegesítően „túl van tolva”. Remélem ezeket javítják. Ha igen, akkor elgondolkodom rajta.
totyak
9 éve, 7 hónapja és 3 heteAz utolsó pár résszel már nem is játszottam. Olyan lett ez is, mint a FIFA, érdektelen évről-évre.