Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Cloud Imperium még 2018-ban azt állította, hogy a Star Citizen egyjátékos módjával már 2020-ban bétázhatunk, ennek ellenére a játék mögötti fejes, Chris Roberts gyakorlatilag kijelentette, hogy semmi ilyesmire ne várjon a közönség. A támogatók számára közzétett közleményében Roberts azt állítja, hogy a játék kijön majd, ha kijön, nem fogják csak azért kiadni, hogy megfeleljenek egy dátumnak. Nem is fognak mutatni semmiféle gameplay elemet, helyszínt vagy egyéb aspektust az alkotásból, mivelhogy a Star Citizen túl messze van még a megjelenéstől ahhoz, hogy meg lehessen indítani a marketingkampányt.
Éppen ezért Robertsék úgy döntöttek, hogy nem fogják a játékot publikusan mutogatni egyelőre, megjelenési dátumokkal sem fognak dobálózni, legfeljebb akkor, ha már magabiztosnak érzik a srácok, hogy közel a premier.
patrik94
5 éve, 6 hónapja és 3 heteA videojáték világ legeslegnagyobb lehúzása. Nagyon durva!
zender
5 éve, 6 hónapja és 3 heteAki ezeknek pénzt adott…. Szívhatja a fogát.
vape
5 éve, 6 hónapja és 3 heteAzért arra nagyon kíváncsi lennék, mikor érkezik az első csoportos per… Mert hogy lesz, afelől semmi kétségem.
soami
5 éve, 6 hónapja és 3 heteX.ddd amúgy nem az a csúnya amit ők csinálnak, hanem az egyes oldalakon az elvakult rajongók, akik még mindig őket védik foggal körömmel, amíg amúgy ilyen hozzáállású emberek lesznek, addig nyugodtan ömlik majd befelé nekik a pénz.
muki
5 éve, 6 hónapja és 3 heteÉs bazdmeg megússzák a sok hazudozást, az a durva! xD
golem
5 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon rosszul állhatnak.
fighterlaci
5 éve, 6 hónapja és 3 heteEzt a szégyent amit ezek meg mernek tenni. 😖
petrovicsz
5 éve, 6 hónapja és 3 heteA sok idióta meg még mindig tolja bele a pénzt. xD xD xD