Miután áttekintettük az ügy bizonyítékait, megbizonyosodtunk róla, hogy tévesen indítottunk eljárást a Gearbox ellen, emiatt pedig őszintén elnézést kérünk. Sajnáljuk, ha a tévedésünk miatt a két cég viszonya csorbát szenvedett.

A kereset még júliusban került benyújtásra, a Gearbox pedig már akkor is vehemensen tagadta a vádakat, sőt vissza is perelte a 3D Realmset, azzal kiegészítve, hogy legközelebb jobban átgondolják, hogy kössenek-e megállapodást olyan stúdióval, amelynek több a bírósági ügye, mint az elkészített játéka.