Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard egy friss trailer társaságában nagy örömmel jelentette be, hogy a mai nappal hivatalosan is elrajtolt az Overwatch nyílt bétája, amit egyébiránt még pár óráig csak korlátozásokkal érhetnek el a rajongók. Első körben ugyanis most még csak azok csatlakozhatnak a tesztekhez, akik korábban előrendelték a játékot - nekik korai hozzáférésük van -, mindenki másnak pedig május 5-től nyílik meg a regisztráció, valamint a nyílt béta kliense.
A tesztek természetesen PC-n, PS4-en és Xbx One-on egyaránt elrajtoltak, és egészen pontosan május 9-ig, avagy hétfőig futnak majd, tehát bőven lesz idejük kipróbálni azoknak is, akik csak csütörtöktől indulnak majd bétázni.
marduk
9 éve, 8 hónapja és 3 heteJobban örültem volna, ha a nyílt béta mindenkinek nyílt lenne az elejétől fogva, mert az előrendelők így is úgy is teljes körű hozzáférést kapnak a játékhoz, ugye még megjelenés előtt. Hát de nem baj, lényeg az, hogy mindjárt itt van! 😄
kpal
9 éve, 8 hónapja és 3 heteNe ebbe beleszagolok . 🙂
totyak
9 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem ebből csak a szereplők kisfilmjei tetszettek, maga a játék már nem. Ha kiadnak egy egészestés animációt, arra vevő leszek.