Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hivatalosan is elrajtolt - egyelőre még csak Észak-Amerika régiójában - a számítógépekkel kompatibilis PlayStation Now szolgáltatás, aminek köszönhetően előfizetésünkért cserébe a későbbiekben az összes PlayStation-exkluzív címmel is játszhatunk majd PC-n. Ehhez nem is lesz szükségünk másra, mint legalább egy 5Mbit/s sebességű internetre, egy DualShock 4 kontrollerre, egy PlayStation Network regisztrációra és természetesen a PS Now előfizetésre.
A szolgáltatás egyébiránt hat címmel indult el, amelyek a Mafia II, a Tomb Raider, a Ni No Kuni, a Civilization: Revolution, a Borderlands és a Heavy Rain lettek – tehát nem éppen álmaink felhozatala -, ugyanakkor a tervek szerint a jövőben több mint 400 alkotással bővül majd a kínálat, mint azt az alábbi mozgóképek valamelyikén ti is láthatjátok.
tommy
9 éve, 4 hónapja és 2 heteUtolsó vidi a legütősebb! Jó lesz a felhozatal, ha beindul.
marduk
9 éve, 4 hónapja és 2 heteCsak legyen rajta Bloodborne. 😄
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteNem lesz.
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 2 heteMindegyik ütős videó!
És szerintem megérős lesz előfizetni hogy a kihagyhatatlan címeket legalább egyszer végigtolja az ember. 🙂
warriorautobot
9 éve, 4 hónapja és 2 heteCsak PS3-as játékokig lesznek benne a játékok.
A PS4-esekhez kell a PS4 még. 🙂
golem
9 éve, 4 hónapja és 2 heteAmit egyébként nem is értek. 😮 Hisz a PS4 pont olyan mint egy PC! 😮
marco
9 éve, 4 hónapja és 2 heteEz egy streamelt szolgáltatás, nem a saját PC-den futnak a játékok. Éppen ezért a hardvered PC-jének egyáltalán nem kell erősnek lennie hozzá.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteNem pont olyan… Lehet, hogy x86-64, de attól más felépítés, fix hardver, más os, más api… Meg amúgy is lényegtelen, hogy hasonlít-e. A sony nem portol játékokat PC-re. Most se tették. Ezek speckó szervereken futnak, amik alapja a PS3.
shade
9 éve, 4 hónapja és 2 heteTehát olyan mint anno az Onlive. Remélem ez kiforrottabb lesz.
marco
9 éve, 4 hónapja és 2 heteAz a nulla marketing miatt halt meg. Sony pakolni fogja bele a zsét, ebben biztos vagyok. Egy ideig legalábbis biztos. 🙂
marduk
9 éve, 4 hónapja és 2 hetePedig írták, hogy jönnek hozzá PS4-es játékok is.
ipet
9 éve, 4 hónapja és 2 heteMilyen szerencse hogy nekem mindez megvan Ps3-on 😄 Egyébként a Ni No Kuni kötelező az összes RPG-s játékosnak. Meg persze a Heavy Rain is.
shade
9 éve, 4 hónapja és 2 heteValami ilyesmit olvastam valahol én is, hogy játszhatóak lesznek rajta ps4 játékok is, de csak ha van egy ps4-ed… Baromságnak tartom, mert ha már van ps4 akkor már csak azon tolja az ember, nem? Nekik jó üzlet lenne, nekünk már annyira nem.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteTudtommal a Sony 2014-ben mondta ezt először és utoljára. Ne vegyél rá mérget. Eredeti funkciója a visszafelé kompatibilitás. Szerintem ők nem akarják maguk alatt vágni a fát hardvereladásoknál…
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteAz nem ugyanaz… A PS4 eddig is tudta streamelni a képet például PS Vitára is. Csupán ezt a funkciót rakták bele, a PS4 játékok nem tartoznak bele a PS NOW-ba, a saját géped streameli a saját játékod. Ez csak arra van, ha valamiért nem tudod a PS4-en játszani, akkor átküld a képet, mert mondjuk foglalt a tévé vagy akár nem is egy helyen tartózkodsz a PS4-gyel.
marduk
9 éve, 4 hónapja és 2 heteÉn mostanában olvastam ezt, de majd kiderül. Én reménykedem, hogy legalább a Bloodborne elérhető lesz rajta… 😄 Úgy beszélek, mint egy őrült… xd
ravor
9 éve, 4 hónapja és 2 heteVártam már, amint lesz rajta valami értelmesebb játék is teszek vele egy próbát 😄
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteEzt a szolgáltatást én kifejezetten csak az exkluzív címeknek indítottam volna. Ami megjelent PC-re is, ahhoz vegyen mindenki megfelelő hardvert, vagy ne játszon. Az meg, hogy PS3 játékokhoz PS4 kontroller kell, kicsit vicces. Persze megértem, most az a drágább.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteEnnyi erővel PS3-at is vehetnének és akkor nem kell a PS Now… 😄 Amúgy meg ez a szolgáltatás nem a PC-sek miatt indult, már két éve elérhető PS4-en, így kellenek bele a PC-re megjelent címek is. Ha meg már úgyis ott dekkol a szerveren a játék, akkor nem sok értelme van nem belerakni a PC-s appba is.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteAz első mondatodat viccnek szántad, pedig jobban megéri venni egy konzolt és mellé használtan játékokat. Akár a konzolt is lehet használtan. Végigtolni a kívánt játékokat, aztán túladni a gépen.
Lehet, hogy PS4-en indult és ezért kellenek bele pc címek, viszont erősen kétlem, hogy túl sok exkluzív pc cím ott lenne a listán. Tehát jobbára olyan játékokat kapnak, amik megjelentek valamelyik PS konzolra.
marduk
9 éve, 4 hónapja és 2 heteCsak az app egy havi előfizetése olcsóbb, mint venni egy konzolt a mai árviszonyokat nézve.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteŐszintén szólva nem néztem utána az áraknak. Nyilván, ha van egy hónapod, amialatt orbba-szájba nyomod a játékokat, akkor annyi idő alatt le lehet tudni azt a pár exkluzív címet, amit pc-sként kihagytál, ezt aláírom. Nem tudom mi az az időtáv, aminél már jobban járok, ha konzolt veszek, viszont az legalább megmarad, bármikor elővehetem rá a lemezes játékot, illetve egyéb dolgokra is jó, pl. filmnézés, zenehallgatás.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteNem vicc volt. Gúnyolódás ahhoz, hogy vehetnének hozzá pc-t, mivel mindegyik játék PS verzió a szolgáltatásban, hiába volt PC-re is. Ezért is mondtam, hogy ezt eredetileg PS4-re szánták. Egy darab PC exkluzívat nem találsz és PC verziót se.
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteRendben, másképp látjuk. Szerintem elegendő lenne a PS exkluzívokat beletenni. Bár az is igaz, hogy akkor nem lenne túl nagy a választék. Mennyi PS3 exkluzív lehet? Max. egy tucat, ami tényleg érdekes is.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteDe ha nem rakják bele akkor is ott van a szerveren…
totyak
9 éve, 4 hónapja és 2 heteÉrtem mit mondasz. Ott van, nulla dolog van vele, akkor miért ne engedélyeznék, logikus. Csak, ha belegondolok, hogy PS Now és ezt elhozzák pc-re, akkor nekem az ugrik be rögtön, hogy exkluzív PS címek pc-re. Nyilván ez a szolgáltatás jó azoknak is, akik teszem azt nem is az exkluzív ps címeket keresik, szimplán csak annyira gyenge a gépük, hogy nem tudnak játszani pc-s címekkel, ellenben innen ki tudják bérelni azok ps megfelelőit. Csak továbbra is fura az elnevezés és a hozzá társított szolgáltatás.