Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Apple kapcsán már számos rekord született, hiszen a kaliforniai vállalat nagyon ért ahhoz, hogy termékeit már a megjelenésük előtt megszerettesse a vásárlókkal. Ez a legújabb iPhone modellek kapcsán sem alakult máshogy, hiszen alig 9 órával az előrendelések megkezdése után, már hivatalos megerősítést nyert az új rekord. Az Apple nem arról híres, hogy rögtön számokkal dobálózik, így érthető, hogy most sem kaptunk konkrét számokat.
A Samsung és a többi neves androidos gyártó azonban nem lehet túl boldog, hiszen a nagyobb kijelzővel szerelt új modellek komoly kihívói lettek a méretes androidos zászlóshajóknak. A kaliforniai vállalat egyébként azt szeretné, hogy 2014 végére 115 országban legyenek elérhetőek a modelljei, a következő hullám pedig októberre várható, melyben valószínűleg Magyarország is benne lesz.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaSokan szeretik a retró dolgokat. 😛
mnorbi
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaValahol láttam egy képet, hogy kb azt tudja az új iPhone, amit egy 2012-es Samsung 😄
ravor
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉn ettől függetlenül maradok az Androidnál😄
mnorbi
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉn meg egyre jobban visszasírom azokat az időket, amikor még csak telefonálni lehetett egy telefonnal, azok még rendesen működtek! 😄
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaIgen én is ezt láttam. De ez az Iphone mánia számomra érthetetlen…
marco
11 éve, 4 hónapja és 5 napja+1! xDxDxD
dezmondo84
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaIstenem!az iphone a legnepszerubb telefon a vilagon nem pedig a ti androidos harom kartyat elfogado szarotok.a legnepszerubb alatt azt ertrm hogy amiert ti ganek utaljatok(mert nem futja ra),mas meg nem hulye,csak nekik futja ra.ugyhogy csak annyit nezzetek meg a toresteszteket,mert szerintem ez jobban szamit minthogy letoltsek egy torrentes pornot
dezmondo84
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaT.es mostmar engem is utaltok!emesszetek magatokat gyerekek
marco
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉsszel nyilvánulj meg, legközelebb az ilyen hsz kuka.
Most is csak azért hagyom meg hogy reagálhassak. Senki nem fikázta az iPhone-t itt, egyszerű tény hogy hardveresen rettenetesen elmaradott. Ez nem feltétlenül baj, azonban az irreálisan magas árat semmiképpen nem magyarázza, sőt ellentmond neki.
Maga az ökoszisztéma is fapados, ez sem indokol olyan árat, amit egyesek hajlandók érte kifizetni – sokan pedig eladósodni is képesek miatta.
Az meg hogy minden szifon tulajdonos úgy gondolja, aki nem azt veszi, annak nincs rá pénze, nem csak földhözragadt, önámító gondolat, hanem szimpla butaság, aki ilyet feltételez, komoly önértékelési problémával kűzd.
Nekem például csak felsőkategóriás BlackBerry és Android készülékeim vannak és nem azért nem veszek iPhone-t mert nem telik rá, hanem azért mert nem tudom használni sem munkára, sem a magánéletemben. Egyszerűen túl gagyi hozzá.
Vártam a 6-ost, hátha olyat mutat, amiért végre érdemes egyet vennem. De a hangos kacagáson kívül semmilyen más reakciót nem váltott ki belőlem.
mordorer
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaOltás LVL 1000 xD
willthawheel
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaMarco 😄😄😄
#kep#http😕/cdn.meme.li/instances/500x/52956791.jpg#kep_vege#
5t3v3nk3
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaÉS még csodálkoznak a iPhone tulajok, miért tartják őket gazdag, de idióta seggarcoknak… *taps taps fiam*
Gané? Ugyan kérlek, kisfiam, nem hinném, hogy ganébb vagyok nálad…😄 De több pénzem marad, ha nem LikePhone-t veszek…😄
Törésteszt? Gorilla glass megfogja és felaprítja az amugy tényleg nem rossz cuccot…😄
Pornós hasonlat a népszerűségre: Ha megdugsz egy kurvát, és nem tetszett, nem kapod érte vissza a pénzed, max nem mégy többet oda. Az iPhonosok ugyanazt a „kurvát” tolják újra és újra, egyre drágábban..😄
Aki azt hiszi, más azért utálja őt mert ő gazdagabb, az bizony jóval szegényebb még egy etióp szerencsétlennél is.
Pacsi Tesó, remélem csajod beanálja a iPhone -6 osodat! 😉
5t3v3nk3
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaTessék a tavalyi premier!
https😕/www.youtube.com/watch?v=vc9bMY6lGw0
rdave
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaHöhöhö, saját magad minősítetted ezzel a gané megfogalmazással és személyeskedéssel.
Az Android csak egy OS és nem egy telefon, szóval milyen törésteszt? Ha nagyon akarod fél perc alatt találok olyan katonai szabványos Androidos telefon, hogy csak nézhetsz. 😄
totyak
11 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzerintem kevesen fogadtak volna arra, hogy nem lesz nagyon durva eladás. Egyszerűen bármit letehetnek Apple márkával, az kelendő. Felépítettek egy nevet és évek óta mindenki benyalja.