Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Honor az elmúlt pár év egyik meglepetés márkája, hiszen a Huawei árnyékából kilépve sorra dobják piacra a nagyon fiatalos, vonzó készülékeket, melyek ugyan hardveresen nem inkább csak követik a nagy testvéreket, összességében mégis remek csomagot kínálnak. Nem sokkal a Honor 9 hivatalos bemutatása után Berlinben egy európai rajtot is összehozott a kínai márka, mely a hazai piacot nézve egy fontos bejelentéssel járt. Megtudtuk ugyanis, hogy a jövő hónapban érkező Honor 9 154 990 Ft-os ajánlott árat kapott, vagyis picivel magasabban kezd, mint elődje.
A 64GB-os Honor 8 ugyanis 149 990 Ft-os áron kezdett, de az új generáció rengeteg újítást hoz. A csillogó, 15 rétegű üveg hátlap alatt egy felsőkategóriás, Kirin 960-as SoC és 4GB RAM kapott helyet, míg az 5,15 hüvelykes Full HD kijelző alá befért az ujjlenyomat-olvasó is, így rendkívül erős, csinos és kompakt készüléket kapunk.
A dupla hátsó kamera ezúttal sem maradt ki, ez a Honor-nál már szinte alapfelszereltségnek számít. A 12 megapixeles RGB lencsét egy 20 megapixeles monokróm egység egészíti ki, a 2-szeres optikai nagyítás pedig a távolabbi célpontokat hozza közelebb minőségromlás nélkül.
patrik94
8 éve, 6 hónapja és 3 heteNemár. Hova szalad ezekkel is el a ló? 🙁
OFF nagyon lassú az oldal most, alig tudok megnyitni egy cikket. 🙁 ON
totyak
8 éve, 6 hónapja és 3 heteEkkora kijelzővel nehéz lesz az embernek magával cipelni 😄 Kicsit elcsúszott az a tizedesvessző 😛
tommy
8 éve, 6 hónapja és 3 heteEgyre drágább sajnos a Honor is, most már elérte a normális márkák árát. Kár. 🙁