Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A rendkívül nagy sikert aratott BioShock széria harmadik darabja legjobb tudomásunk szerint 2012 első felében szándékozik a boltok polcaira pottyanni, egyes site-ok pedig február 1-jét jelölték meg, mint a megjelenés szent napja. Ez persze egész egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen: legfrissebb információinkra támaszkodva jó okunk van feltételezni, hogy az Irrational Games és a 2K Games elnapolta (elhónapolta) a játék megjelenését.
Ebben a mai csalfa világban már semmin sem tudunk meglepődni; még azon sem, ha a játékipar egyik legkorrektebb és alighanem egyik legprecízebb csapata átsatírozza üdvöskéjének hivatalos megjelenési dátumát. A BioShock Infinite-et eddig 2012 első felére vártuk, azonban egyes elemek azt súgják, hogy az FPS gépe késni fog… mintegy 6 hónapot.
Az olyan neves kereskedelmi site-ok, mint az Amazon és a Best Buy nemrégiben leradírozták a 2/1-es dátumot, majd egy „Előrendelés” felirattal helyettesítették azt. Mindeközben a GameStop augusztus 1-jére tolta ki a megjelenés napját. Eme váratlan fordulat tükrében megalapozott a gyanúnk, hogy záros határidőn belül porondra lép a játék valamelyik mentora, a fájdalmas bejelentés erejéig.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 14 órájaAz szép.😖
shade
14 éve, 1 hónapja és 13 órájaCsodás, de legalább nem azt mondták, hogy csak a pc-s verzió késik.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 13 órájalesz pc-re?😮
marco
14 éve, 1 hónapja és 13 órájaHogyne
shade
14 éve, 1 hónapja és 12 órájaMeglepő mi? Manapság az a csoda, ha kijön valami pc-re.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 11 órájaMegint egy féléves csúszás… Mire kijönnek a játékok, már nem várom őket. Nem igaz, hogy képtelenek időben megjelentetni a dolgokat😖
vendeg
14 éve, 2 hete és 6 napjahelo 😄
nem tudom, hogy akkor mit is töltök most 😮
mondanak 1000 félét, de akkor ez valami kamu amit szedek lefele?????
vendeg
14 éve, 2 hete és 6 napjaValószínűleg…
vendeg
14 éve, 2 hete és 5 napjamegpróbáltam tölteni… 99,9 %-nál meg is állt….ebből december lesz 🙂
azért köszönöm, hogy írtál 🙂