Elkészült a Zenwalk Linux 7.2 ötödik RC kiadása

2012. augusztus 31.
2.8131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Jean-Philippe Guillemin az elmúlt napokban bejelentette, hogy fejlesztőcsapatával elkészítették és immár kipróbálható az elkövetkező Zenwalk Linux 7.2-es operációs rendszerüknek legfrissebb, ötödik kiadásra jelölt változata.
 

A Zenwalk Linux egy a népszerű Slackware disztribúcióra épülő ingyenes operációs rendszer, aminek fejlesztésénél az illetékesek elsősorban a letisztult megjelenésű, sallangoktól mentes, valamint a lehető legfürgébb működésű kialakítás elérésére fókuszáltak. A közleményben a fejlesztők kihangsúlyozták, hogy a jelenlegi Release Candidate 5 verzió még nem tükrözi a majdani végleges kiadás képességét, és emellett több hibát is tartalmazhat, ezért éles rendszeren való használatát, valamint munkavégzésre nem ajánlják.

A Zenwalk Linux 7.2 RC5 a 3.4.8-as számozást viselő Linux rendszermag képességeit kamatoztatja, amit a csapat kiegészített még BFS támogatással is, míg asztali környezetek közül a legfrissebbnek számító, 4.10-es verziószámú Xfce áll a felhasználók rendelkezésére. Az új kiadás felhozatalából természetesen nem hiányoznak a kötelezőnek mondható hibajavítások sem, de az illetékesek ezen kívül még az összes elérhető csomagot is a legújabb verzióra frissítette.

A Release Candidate 5 főbb vonásai közül a bejelentés kiemelte a kínálatban helyet kapott Mozilla Firefox webböngésző 14.0.1-es változatát, a Mozilla Thunderbird 14-et, a multi-mirror támogatású Netpkg 4.9.1-et, a GTK 2.24.10 és GTK 3.4.4-et, a GIMP 2.8-at, valamint a LibreOffice irodai programcsomag 3.5-ös variánsát. A készülő Zenwalk Linux 7.2 most bejelentett RC5-ös kiadása már letölthető az alábbi linkre kattintva.

Elkészült a Zenwalk Linux 7.2 ötödik RC kiadása - 2. kép


Elkészült a Zenwalk Linux 7.2 ötödik RC kiadása - 3. kép

A Zenwalk Linux 7.2 RC5 letöltése (642,2 MB).
3 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 12 napja

Raiden írta:
Nem Magyar.mosolygó smiley
ha nem próbáltad ki, legalább utánakereshettél volna, mielőtt hülyeséget mondasz. tud magyarul, hozzávaló magyar doksikkal és magyar honlap is van. mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

13 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nem Magyar.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 27 napja

Nem csúnya!kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja