Elítélték a fájlcserélő-fejlesztőt

2006. december 15.
1.8281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Egy japán bíróság bűnösnek találta a Winny fájlcserélő szoftver fejlesztőjét, s szerzői jogsértésben való bűnrészesség vádjával majdnem tízezer eurós büntetéssel sújtotta a programozót.
 

Ugyan az ügyész szabadságvesztés kirovását javasolta, azonban a kyotói bíróság elutasította kérelmét, és hozzávetőlegesen két és fél millió forint pénzbírság megfizetésére kötelezték Isamu Kanekót, akit azzal vádoltak, hogy az általa kifejlesztett fájlcserélő megoldás révén segédkezett a szoftvert használó személyek szerzői jogsértéseiben.

A férfit még 2004 májusában őrizetbe vették a hatóságok, pár hónap múlva pedig óvadék ellenében kiengedték a börtönből. Japánban ez volt az első olyan eset, amikor egy P2P-fejlesztőt perbe fogtak azért, mert az általa írt programot védett tartalmak terjesztésére használták.
Kaneko ügyvédje azonban a személyiségi jogok lábbal való tiprásáról beszélt az ítélettel kapcsolatban, ugyanis elmondása szerint Japánban nem számít bűncselekménynek a fájlcserélő szoftverek fejlesztése, s csupán akkor vonható felelősségre valaki, ha azok segítségével jogsértést követ el.
1 hozzászólás

kpal

10 éve, 3 hónapja és 20 napja

Csak jót akarata világnak.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja