Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tyúklépésekkel ugyan, de a Sony folyamatosan készíti elő a PS5 bejelentését, így néhány órával ezelőtt például frissítették a PlayStation hivatalos honlapját, ahová felkerülhetett végre az újgenerációs konzol aloldala. Bár nagyszerű dolog lenne itt már most konkrétumokat olvasni, azonban gyakorlatilag csak a konzol logóját, valamint egy Holiday 2020 feliratot láthatunk - a hírlevélre való feliratkozási lehetőség mellett -, ami ismét alátámasztja, hogy a masina még az idén év végén felkerülhet a boltok polcaira.
Ezen felül a Sony írt pár gondolatot is az aloldalra, amiből kiderült, hogy egyelőre még nem állnak készen arra, hogy a PlayStation következő generációjáról beszéljenek, de ha feliratkozunk a hírlevélre, akkor elsők között értesülhetünk minden bejelentésről, köztük a PS5 pontos megjelenési dátumával, árával és az első videojátékok hírével.
tommy
6 éve, 4 napja és 1 órájaÚgyis rögtön megírjátok ha bármit bejelentenek úgyhogy nem kapják meg az emailemet! 🙂
muki
6 éve, 4 napja és 1 órájaSzép fapados oldal lett. 🙂
vape
6 éve, 3 napja és 22 órájaNem túl informatív oldal az biztos! 😄
ronalddo
6 éve, 3 napja és 19 órájaAlakul. Lassan de biztosan alakul. 🙂