Kutaragi uraság addig győzködte a vezetőséget, hogy végül rábólintottak a dologra és elkészíthette a Sony első fecskéjét, ami bizony örök nyarat csinált. Mára a PlayStation üzletág a Sony legjövedelmezőbb vállalkozásává nőtte ki magát. A segedelmével nem kisebb cégeket utasítottak maguk mögé, mint a SEGA és a Nintendo. Joggal nevezhető tehát a PlayStation atyjának, de persze a munkássága itt még messze nem ért véget. A további Sony konzolok kifejlesztésében és piacra kerülésében is hatalmas szerepe volt. A japán óriás büszke lehet egykori vezetőjére, aki sajnálatos módon 2007 április 26.-án lemondott a főnöki bőrfotel kényelméről és átadta helyét a nála fiatalabb Kazuo Hirai-nak.
A dolgok azóta nem is mennek is mennek olyan remekül és gördülékenyen, mint azelőtt. De Kutaragi úrnak nincs miért szomorkodnia, hiszen megkapta élete legnagyobb elismerését a D.I.C.E. Summit, the Academy of Interactive Arts & Sciences életmű díját. Ehhez úgy gondolom, hogy nem szükségeltetik komolyabb kommentár. Ha valaki igazán megérdelme eme megtisztelő és elismerő kitüntetést, akkor az Ő. Nézzétek meg az alant pörgő mozgóképet a fenomén munkásságáról. Egy félistent avathatunk személyében. Gratulálunk, mester!
dante576
18 éve, 9 órája és 26 perceLegmélyebb gratulációm a mesternek!!!!PlayStation forever!!!😎
csabo
18 éve, 6 órája és 52 perceÁmen!!! 😎
braddock
13 éve, 12 hónapja és 2 napjaMeg is érdemelte!