Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gamescom 2013 alkalmával bemutatkozott Roccat Kave XTD 5.1 digital headset rendkívül jó fogadtatásban részesült bejelentésekor, a német gyártó pedig nemrég azt is tudatta, hogy immár Európában és Észak-Amerikában is hivatalosan elérhető a legújabb Kave. Már a bejelentés alkalmával tudni lehetett, hogy számos remek újítással fog majd rendelkezni az új jövevény, mostantól pedig a felhasználók is élvezhetik ezeket.
A legnagyobb újdonság egyértelműen a Smart Link technológiával és teljes értékű irányítóval felszerelt 5.1-es prémium hangkártya, melynek köszönhetően még élethűbb hangokkal találkozhatunk majd a felhasználás során. A Smart Link technológia segítségével Bluetooth-on keresztül párosíthatjuk az okostelefonunkat vagy egyéb eszközünket és így, ha játék közben értesülünk egy beérkező hívásról, akkor azt fogadni is tudjuk.
A termék ajánlott ára „szerencsére” nem változott, legalábbis nem emelkedett, ami manapság már értékelendő, hiszen továbbra is 170 euróról beszélhetünk (53 ezer Ft), mely azért annyira nem is tűnik magasnak a hasonló kategóriájú riválisokat nézve.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 heteleheta tegnapi 5.1-es füles jobban megéri 😉
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem tudásához képest is azért egy picit magas az ár, még ha nem is nagyon.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteMár a múltkori hírnél is írtam, de tényleg nem értem, ha két oldalról jön a hang az agyamba, akkor az hogy 5.1
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 1 napjaUtt 3 iranybol erkezik egy fulbe a hang. Igy lehetoseg van az 5.1 kivitelezesere. Az egyik jelenlegi piacon levo fulesek kozul ennek van a legjobb belso kialakitasa. Szerintem a legjobbak. Bar a korabbi Kave nem volt kenyelmes..