Elérhető a WiiWare kínálatában a Bejeweled 2

2011. január 06.
1.9521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PopCap brigádjáról nyugodtan elmondható, hogy jókor voltak jó helyen.
 

Bár az általuk piacra dobált, egyértelműen függőséget okozó casual alkotások mindig kelendőek voltak, néhány évvel ezelőtt biztosan az underground mozgalom útvesztőiben evickéltek volna. Manapság azonban az egyik legsikeresebb brigádról beszélünk, akik olyan alkotásokat adtak nekünk a múltban, mint a Plants vs Zombies, vagy éppen a Bejeweled 2, amely legfrissebb információink szerint a mai napon egy újabb platformot vett be magának.

A PopCap közleménye alapján ugyanis mától a Nintendo Wii tulajdonosok is belevethetik magukat a Bejeweled 2 semmivel sem összehasonlítható, egyszerű, de nagyszerű játékmenetébe, méghozzá úgy, hogy ellátogatnak a WiiWare-ra, és ott kifizetnek 1000 Wii pontot a játékért, amelyet ezután szabadon használhatnak. A program a világ minden táján, így természetesen Európában is elérhető az említett rendszerről, ha tehát érdekel, tudod merre találod.
1 hozzászólás

totyak

12 éve, 10 hónapja és 17 napja

Annyira nem nagy szám az a játék, hogy ilyen örömhírként kelljen felfogni. Időtöltésnek jó.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja