A tavalyi E3 előtt is terjengtek hasonszőrű mende-mondák, végül mindkét óriás rácáfolt a szóbeszédekre. Idén még a múlt esztendeinél is komolyabb jelek mutatnak arra, hogy eljön a pillanat és a két ádáz rivális ezen a fronton is összecsaphat egymással. Az Xbox 360-as megoldást egyre biztatóbb jelek támasztják alá.
Nem rég egy kép szivárgott fel a hálózatra, amelyen egy kamera volt látható, erről állították, képes lekövetni az emberi mozgásokat, majd azokat vezérlési parancsokká alakítva használja fel a játékban. Elsőre EyeToy, PlayStation Eye koppintásnak tűnhet és valóban az, azzal a számottevő különbséggel, hogy a híresztelések szerint ez az optikai szerkezet már térben képes felfogni, és feldolgozni a testünk mozdulatait, így pontosabb és mélyebb irányítást téve lehetővé a Sony korábbi próbálkozásánál.
Az újabb erősítés a Wall Street Journal-ról érkezett, a lap azt állítja, hogy ez a periféria valóban fejlesztés alatt áll, mutatnak erre komolyabb jelek is már, tehát nagy valószínűséggel hallhatunk végre felőle valami biztosat Los Angeles-ben. A Microsoft természetesen minden erejével tagad, ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Tovább erősíti a tippeket az a tény, hogy a Microsoft a közelmúltban megvásárolta az izraeli illetőségű 3DV Systems-t, akik komoly optikai megvalósításokon dolgoztak és úgy fest, hogy fognak is, talán ezúttal a játékipar forradalmasításán, a redmondi fennhatóság alatt. A kamerát az E3-on leplezhetik le, de valamikor jövőre kerülne piacra, vélik bizonyos források. A 3DV Systems fejese, Zvika Klier szintén megtagadta a konkrét válaszadást, egyelőre nincs mit mondaniuk az üggyel kapcsolatban.