Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Befutott a Sega legfrissebb üzleti jelentése, amiből kiderült, hogy a cég bár megindult felfelé a lejtőn, de még mindig nem sikerült elérniük a korábban kitűzött céljaikat, magyarán javultak az eredmények, de az 53 százalékos profitemelkedés még kevésnek tekinthető a sikerhez. Pedig a cég által kiadott játékok igencsak kiemelkedően teljesítettek a boltok polcain, így a legjobb eredményeket a Sonic & All-Stars Racing Transformed szerezte meg a maga 1,36 milliójával, de meglepően jól fogyott az Aliens: Colonial Marines is, amiből 1,3 millió kelt el a rossz fogadtatás ellenére is.
Nem panaszkodhat a Sega mindemellett sportjátékaik eredményeire sem, a Football Manager 2013-ból ugyanis eleddig 940 ezer példányt sikerült elsózniuk világszerte, míg a London 2012-ből közel 700 ezer ment el a megjelenése óta.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSokan fikázzák az Alienst de ebből is látszik hogy nem olyan rossz az.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteSzeretem ezt a kiadót mert nem adnak ki szart. Ha meg igen, akkor helyrepofozzák.
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteAz azért elég szép eredmény!
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteLesz ennek még második része is szerintem!😄
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 1 heteRemélem ha már ilyen jól megy a bolt akkor jobb játékokra fordítják a pénzt!