Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft szoftveróriás az elkövetkezendő három év során egymilliárd dollárt fordít a Washington állambeli redmondi központja átépítésére, illetve kibővítésére. A tervek szerint az épületkomplexum használható területe 2009-re mintegy egyharmadával lesz nagyobb, és hozzávetőlegesen tizenkétezer alkalmazottnak adnak majd helyet az új irodaházak - adták hírül csütörtökön a vállalat szóvivői. Összességében 14 új épülettel bővül a Microsoft főhadiszállása, amely majdnem 300 000 négyzetmétert jelentene, és ennek kivitelezésével megvalósítanák a tizenöt éves terv felét.
A szoftveróriás világszerte 63 000 munkatársat foglalkoztat, melyből több mint 30 000 Redmondban dolgozik, és a munkálatok befejezése után ezek egyrésze már az új irodaházakban kap majd helyet. A Microsoft tervei között szerepel még, hogy a központi épületek számának növelése mellett munkatársaik számát is növelnék mintegy 4-5000 fővel.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSzép dolog, hogy odafigyel a munkásaira a cég. De unaloműzésnek és felvágásnak sem utolsó 😛