Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Rendkívül ambiciózus terveket fogalmazott meg a forradalmi virtuális szemüveg mögött álló Oculus VR csapata, jelenlegi projektjeik között ugyanis egy olyan platform létrehozása is szerepel, amely a tervek szerint egymilliárd embert kapcsolna össze. Brendan Iribe, az Oculus VR vezérigazgatója a TechCrunch Disrupt rendezvényén beszélt cége ezen irányú terveiről.
Ez lesz a valaha készült legnagyobb MMO, egymilliárd embert akarunk összekapcsolni a virtuális valóság segítségével.
Egymilliárd ember nem kevés, hiszen a világ lakosságának 14%-áról van szó, így ahhoz, hogy a csapat tervei összejöjjenek, több Oculus Riftet kell eladniuk, mint amennyi játékkonzolt értékesítettek 1982 óta. A Facebooknak egyébként jelenleg 1,23 milliárd aktív felhasználója van.
El kell döntenünk, hogy Game Boy vagy iPhone / Android akarunk lenni. Persze a Game Boy nagyszerű eszköz, de a célunk az, hogy egymilliárd emberhez jussunk el, ne pedig csak 20-50 millióhoz.
A cég megnyugtatta rajongóit, hogy nem feledkeztek meg gyökereikről, így a jövőben is főként a játékiparban kívánják kamatoztatni tudásukat.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 1 heteNevetséges tervek. 30 év alatt sem jönne össze.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 1 heteigen de az Fb-re lesz@rabb mobillal is lehet csatlakozni ami olcsóbb mint egy a VR 😛
thelondon
11 éve, 8 hónapja és 1 hete1 milliárd felhasználó nagyon sok.Lehetetlen…..
thelondon
11 éve, 8 hónapja és 1 hete1 milliárd felhasználó nagyon sok.Lehetetlen…..
5t3v3nk3
11 éve, 8 hónapja és 1 heteEzek mit szívnak? Küldhetnének belőle nekem is..😄 Ez max akkor valósul meg ha ingyen osztják majd a OR-t aa Facebook premium mellé…😄
kylx
11 éve, 8 hónapja és 1 heteA legújabb filmek szerint pár éven belül mind meghalunk, amikor egy zobiapokalpiszismeteorgodzilla csapódik a Földbe.
…ez, vagy a Facebook mindenki felett átveszi a hatalmat. ENGEM NEM KAPTOK EL ÉLVE! 😎
5t3v3nk3
11 éve, 8 hónapja és 1 heteNekik csak az agyad kell, NEO…😄
Kóvesd a Fe..Faa…fac…feh..Facebook nyulat…
i3eng
11 éve, 8 hónapja és 1 heteezeknél valaki túl sokat animézett
neurotic
11 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn azért nem tartom olyan irreálisnak ezeket az ambíciókat. Végül is nem írták, hogy mikorra szeretnének eljutni ide 😄 Ha megnézzük milyen léptekkel halad a technológiai fejlődés. Ma már mindenki tabletekkel meg okostelefonokkal rohangál. Pedig én még emlékszem arra az időre amikor még nagy szó volt az is ha valakinek egy zsinór nélküli bunkofonja volt. Hogy a VR headsetek lesz e a következő lépcsőfok vagy csak egy zsákutca azt majd a jövő eldönti. Ha ez lesz a jövő, bár én is kíváncsi vagyok, egyúttal félek is, mert az emberi kapcsolatok már így is kezdenek rossz irányba haladni, elgépiesedni és könnyen lehet, hogy túlzottan eltolódik az egész a virtuális világba.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn 2003-ba vettem meg az első mobilom addig csak sóvárogtam 🙂 Idő kell hozzá hogy valami terjedjen.