Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Többen is emlékezhettek még talán a Microsoft azon kijelentéseire, amelyek a Kinect-tel kapcsolatban láttak napvilágot néhány héttel ezelőtt, és attól voltak hangosak, hogy a mozgásérzékelős szenzorból a 2010-es esztendő végéig nem kevesebb, mint 5 millió példány fogy majd el. Sajnos konkrét és friss adataink nincsenek ezzel kapcsolatban, hiszen majd a decemberi NPD fogja szállítani őket, de egyes elemzők már nem a múltat, hanem egyenesen a jövőt fürkészik.
A brit Screen Digest csapata ugyanis alapos számításokra hivatkozva, valamint a piaci tényezők figyelembevételével megállapították, hogy 2011 végére, tehát nagyjából egy esztendő múlva már közel 8 millió otthonban megtalálható lesz a Microsoft Kinect. Hogy egészen pontosak legyünk, 7.6 millió példányról beszélt a hivatalos sajtónyilatkozat, ami bár szép eredmény, véleményünk szerint a cég ennél lényegesen több hardvert szeretne értékesíteni egy év leforgása alatt. Ahogy a bölcsek szokták mondani, az idő majd mindent eldönt és igazol, várjunk tehát türelemmel.
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaAz elején biztos sokakakat beetetnek. Nekem is van ismerősöm, aki vett, most meg ott ül vele és filózik, hogy mit is játsszon vele. Animals, vagy aAnimalst…😄
lacyboy
15 éve, 2 hete és 5 napjaÉN már beszereztem egyet , nekem bejött jókat lehet játszani rajta!
skyman
15 éve, 2 hete és 5 napjaHát én ugyérzem maradok a PC-nél akor is😄
Most sincs idöm, hogy játszak mi lenne akkor ha lenne véleteln egy kinectem is?:d sose használnám ki igazábol xd