Az indok kézenfekvő, mely szerint az eddig a NASCAR szérián dolgozó alkalmazottak átcsoportosultak a nemrég bejelentett MMA (Mixed Martial Arts) franchise műhelyébe, akik most apait, anyait beleadnak, hogy jövőre megjelenhessen az első darab epizód a brand neve alatt. Peter Moore szavaiból leszűrhető volt, hogy ugyan továbbra is erősen favorizálják a NASCAR-t, egyelőre abszolút nem terveznek újabb installációt a polcokra helyeztetni, azaz, belátható időn belül nem frissül a játékadaptáció újabb taggal. Tegye fel a kezét az, akit ez mélyen megérintett volna. A Sega-tól viszont szívesen látnánk egy NASCAR alapokon nyugvó Daytona produkciót. Sajnos erre se látunk sok esélyt, pedig milyen sok zsetont is nyelt el anno az árkád masina, majd megannyi játékórát a Saturn-os kistestvér.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A NASCAR franchise az Electronic Arts birtokában termékenynek bizonyult az elmúlt években, azonban az utolsó résszel megszakad a széria, nyilatkozta Peter Moore, az EA Sports fejese a Gamespot-nak. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi időt kell kibekkelniük a sorozat rajongóinak újabb szezon nélkül, de az már biztos, hogy belátható időn belül nem lesz frissebb dátumozású installáció a legutóbbinál, mely az idei kiadás volt, NASCAR 09 címmel.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem értem az amcsiknak mi tetszik a nascar-ban. 300 kör körbe körbe körbe körbe. Inkább roncsderbi 😛