Sőt, a történet itt még nem is ér véget, hiszen a PlayStation 3-exkluzív játék mellett egy másik világelső jogot is sikerült megszereznie az újságnak, ám arról még annyit sem tudunk, hogy milyen platform szülötte lesz a drága. „A második világelső leleplezésünk – és nem, semmi mást nem mondhatunk el róla…” – áll a beharangozóban, szinte közvetlenül a „top secret világ-exkluzív PlayStation 3 leleplezés” alatt. Kedves PSM3 magazin, rendesen feladtad nekünk a leckét, ám legkésőbb június 3-ig kell várnunk a megvilágosodásra, akkor érkezik ugyanis az újság következő száma. Kíváncsian várjuk!