Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes információkat hozott nyilvánosságra a hét utolsó napján megjelent PC Action magazin legutóbbi lapszáma, amelynek újságírói a Namco Bandaitól származó forrásokra hivatkozva megerősítették, hogy valóban megjelenhet még az idén a Dark Souls PC-s változata. Mint ismeretes, néhány lelkes rajongó korábban úgy határozott, hogy egy internetes petíció segítségével kívánja jobb belátásra bírni az illetékeseket azzal kapcsolatban, hogy személyi számítógépekre is szállítsák le szerepjátékukat.
Amint a From Software vezetése már korábban megerősítették, a PC-s átirat esetében a Namco Bandai jelenti az egyetlen akadályt, ők hajlanak a portolásra, ám ezidáig biztos jelet még nem kaptunk a kiadótól arra vonatkozólag, hogy miképpen döntöttünk.
A PC Action magazin állítása szerint azonban a Namco Bandai a háttérben zöld utat adott a számítógépes verziónak, amely így még az idén biztosan megjelenhet számítógépekre is, méghozzá augusztus magasságában, egy különleges, Prepare to Die Edition alcímmel felvértezett kiadás keretein belül.
Hogy igazak voltak-e a német magazin információi, azzal kapcsolatban reméljük hamarosan egy hivatalos bejelentést is közzétesz a Namco Bandai.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon remélem hogy nem pletyka, én örülnék neki!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteKíváncsi vagyok. Mindenesetre a nem pletykára nyomtam🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÚgy legyen!🙂 Várós!
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHát, így sem sok esély van rá, de nagyon remélem, hogy igaz!
braddock
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSemmi meglepő nem lenne benne ha igaz!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem is igaz. Nem lenne egy nagy meglepetés.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteVárható volt, hogy előbb utóbb meglépik. Ésszerű, mert sikeres konzolon. Legalább jön valami pc-re is…😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteRemélem igaz!
kekmedve
13 éve, 9 hónapja és 1 heteKell.😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hete+1🙂