A maroknyi csapat egyelőre még semmiféle kész alkotást nem tudott felmutatni a múltban, ám maga Guarini egy interjú során végre megerősítette, hogy hamarosan történni fog valami az Ovosonico háza táján.
A direktor ugyanis bejelentette, hogy bár bemutatkozó projektjük még igencsak korai stádiumban van, annyit már elárulhat róla, hogy egy nagyon innovatív, az érzelmi kihívásokra alapozó, filmhosszúságú videojáték formálódik műhelyükben.
Hogy esetünkben mit jelent a "filmhosszúságú" kifejezés, azt nem tudjuk, de nyilván egy olyan programot takarhat, amit alig 1,5-2 óra alatt végig lehet játszani.
Guarini azt is elárulta még, hogy az egyelőre cím nélküli alkotással szeretnék megtörni az iPhone játékok, valamint a 40 órás produkciók hosszú tradícióját. Japánból mindig is érdekes dolgok érkeztek, van egy sanda gyanúnk, hogy nem lesz ez másképpen ezúttal sem.