Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy év, több, mint 2000 munkaóra, több száz munkálatokban résztvevő egyén és elkészült a Falskaar mod The Elder Scrolls V: Skyrim-hez, mely nem csak egy sima mod, hiszen olyan, mint ha hivatalos DLC-je lenne a játéknak. Alexander J. Velicky volt az, aki elkezdte a Falskaar mod készítését. Annyira nagy volumenű modifikáció lett, hogy több százra tehető a munkálatokban résztvevők száma, hiszen teljesen új szinkron hangok és zenei aláfestés került a játékba.
A zenei aláfestést érdemes meghallgatni, mert tényleg elképesztő lett. Aki akarja az ITT meghallgathatja az egészet.
Ezek mellé számos új könyv, fegyver, páncél, recept, két új varázslat és egy új kiáltás is bekerült a játékba.
Ez nem annyira nagy szó, hiszen ilyeneket a többi mod is tud adni. Ami a legkiemelkedőbb a moddal kapcsolatosan az az, hogy egy teljesen új földrészt is behoz a játékba, ami egymaga akkora, mint az alapjáték területének egyharmada.
A mod 25 órányi extra tartalmat kínál, amiben 9 a főszálhoz kapcsolódó küldetés található és mellette még 17 mellékküldetés.
Aki kedvet kapott hozzá az INNEN letöltheti.
A mod annyira sikeres, hogy Alexander-t a PC Gamer is felkereste, hogy interjút készítsenek vele.
Ebben az interjúban köszönte meg apjának a támogatást:
Az apám hihetetlenül jó szívű és támogató volt velem. Megengedte, hogy itt éljek annak ellenére, hogy nem járok iskolába és nincs munkám. Elfogadta, hogy a Falskaar az én munkám.
Az is kiderült az interjú alatt, hogy nem csak szórakozás végett készítette a modot:
A legjobb módja annak, hogy megmutassam a Bethesda Game Studios-nak, hogy szeretnék náluk dolgozni, ha olyan tartalmat készítek, ami megfelel a csapatuk előírásainak.
Egész érdekes! Szerintetek megérdemli, hogy a Bethesda-nál dolgozzon?
totyak
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaEz nem kis munka volt, ennyi idő beleölni.
rdave
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaEz durva. Nem csak megérdemli, de lehet fog is. Volt rá már példa, ezek után könnyebben bejutni valahová.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaDurva, hogy vannak ilyen modderek. 😮 Ki kell majd próbálnom, mert nagyon jól néz ki.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaAbszolút megérdemli! Nagyon jól néz ki és látszik hogy beleadott apait-anyait! Nem semmi.
rambo
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaKár, hogy maga a játék egy végigjátszás után érdektelenné vált számomra (persze ez így is több, mint 100 órát jelent, szóval abszolút nincs okom panaszkodni). Egyébként a legjobb mod számomra mai napig a DotA, az tényleg egy teljesen más játékká nőtte ki magát (lásd DotA 2).
totyak
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaAkkor itt az ideje, hogy letöltsd ezt a modot és még 25 órát kivegyél a játékból. Igényes munkának tűnik, nem hiszem, hogy panasz lenne rá.
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 2 napjanagyon sok munka van ebben a modban,megérdemelné az úriember aki ezt csinálta
rolman2012
12 éve, 5 hónapja és 4 heteHát sok sikert neki ennyi munka bizonyára meghozza gyümölcsét.
misa123
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNem rossz de nekem a sima Skyrim zenéje nagyon odaütött BRUTÁLIS és EPIKUS volt egyszerre
heavyrain211
12 éve, 5 hónapja és 4 heteÉrdekesnek tűnik,ki is próbálom