Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas spekulációk bukkantak fel a Resetera fórumán, miután a napokban egy új PlayStation VR-játék került a boltok polcaira, lévén megjelent az Astro Bot Rescue Mission, melynek nem kizárt, hogy idő előtt sikerült lelepleznie a PS5 kontrollerét. A játékban ugyanis a PS4 vezérlője váratlanul virtuális irányítóvá változik, és nem kizárt, hogy csak a fejlesztők trehánysága áll a háttérben, de több tekintetben is eltér a jelenleg használt DualShock 4-től, elég csak megnézni a beépített extra világítást, ami mellett a fórumozók szerint jól láthatók a beépített hűtés kapcsolódó elemei is, melyek igencsak meg tudnák növelni a kontroller komfortérzetét - pláne az izzadós tenyerű játékosoknál.
A képhez érkező spekulációk tanúsága szerint a DualShock 5 egyik legnagyobb formai újítását az R1/L1 és az R2/L2 gombok áthelyezése, illetve újragondolása adja majd, de ebből gyakorlatilag még semmit sem láthatunk azon a képen, amely egyenesen a játékból származik, és természetesen korántsem biztos, hogy valóban a DualShock 5 kontrollert állítja a főszerepbe, de azért így is érdekes a felvetés.
petrovicsz
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaElég futurisztikus.
vape
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaNem hinném h így fog kinézni. Ha igen akkor elég csúnya lesz.
rdave
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaVagy csak átalakították a játék stílusához a DS4-et… 😄 Biztos nem fog világítani a DS5, mint egy diszkógömb.
hellblade
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaRemélem nem ilyen lesz ls nem helyezik át a gombokat..
golem
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaEz nagyon szarul nézne így ki.
warriorautobot
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaInkább csak egy moddolt DS4!
De nekem jó ha marad a DS4 formavilága a PS5-höz. 🙂
rdave
7 éve, 3 hónapja és 5 napjaÉs legyen kompatibilis a DS4 is! 😄
totyak
7 éve, 3 hónapja és 4 napjaVilágítás nagyon menő mostanában mindenen, de egy kontrollerre pont nem szükséges. Mindenki fejből tudja melyik gomb hol van, rá sem kell nézni, akkor meg minek világítson a képembe, ha este játszom.