Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard sosem volt kispályás, ha eladási számokról volt szó, azonban a a StarCraft II: Legacy of the Void eladásai durván felülmúltak minden várakozást, a játékból ugyanis több mint egymillió fogyott mindössze 24 óra leforgása alatt. A StarCraft II trilógia utolsó darabjának óriási sikere még a kiadót is meglepte, aminek Twitteren hangot is adott, örömmel konstatálták az elképesztő eredményt.
A StarCraft II fejlesztési vezetője, Tim Morten szerint leginkább az új IP-kre helyezik mosta a hangsúlyt, de imádják az RTS-t és azon belül is a Starcraft szériát, így bármit hozhat a jövő. Elmondta azt is, ha jók a visszajelzések, akkor van még potenciál a játékban, amit ők ki is fognak használni.
Ez röviden és tömören azt jelenti, hogy ha a fogadtatás továbbra is olyan nagyszerű, amilyennek most látszik, egész biztosan számíthatunk még Starcraft játékokra a jövőben!
tommy
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaAtyaég! 😮 Múltkor még azon csodálkoztam hogy fél millió Fallout 4 fogyott egy nap alatt most meg rádupláz a Starcraft. 😮 Kemény.
mordorer
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaJesszus. Rohadt nagy siker még mindig. Pedig azt hittem az RTS manapság nem megy ennyire… 😮
rdave
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaBasszus, hát nekik nem szóltak, hogy az RTS műfaj és a PC eladás is halott? Ehhh…
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 2 napja„Az hát.” Ha ezek mind new userek lennének akkor emelném kalapom, de ezt a fanbasenek köszönhetik elég agy valószínűséggel. Persze ettől függetlenül rajtuk lehetett kaszálni mindig a legjobban. 😄
zender
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaHát akkor ennyit a haldokló PC-piacról. 😄
wegh
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaNekem minden rész kimaradt eddig, de már annyan rágják a fülemet érte, hogy teszek majd egy próbát valamelyikkel. Mellélőni nagyon úgyse tudok eggyikkel se, ha jól tippelek 😄
paint
10 éve, 2 hónapja és 2 napjaHát amekkora felhajtást csináltak körülötte, nem is csodálom…..
totyak
10 éve, 2 hónapja és 1 napjaÉn még külön kiemeltem volna, hogy ez PC-n történt, nehogy valaki konzolokat lásson a dolgok mögé.