A válasz, és az ügy részletei ismeretesek, most azonban egy újabb fejezettel gazdagodik a történet. Több nagy részvényes is megvált tulajdonrészének tetemes hányadától, és van olyan tulajdonos is, aki jogi lépéseket tervez a Take-Two ellen, mert az megakadályozta részvényei eladását. Az ügy egyre szövevényesebb...
Ellenséges kivásárlás. A szóhasználat egy olyan pénzpiaci műveletet takar, mikor is egy óriáscég egy másik cég részvényeit vásárolja föl közvetlenül annak részvényeseitől anélkül, hogy erről a célkeresztbe került cég vezetőivel egyeztetne. (Hasonló történet volt a néhány hónappal ezelőtti OMV-MOL ügy, melynek végén a magyar kormány vette szárnyai alá a hazai vállalatot, és törvényi szabályozással megakadályozta annak fölvásárlását.)
Állítólag erről van szó jelen esetben is, vagyis hogy az EA nem mond le a Take-Two részvényekről, és a részvényesekkel egyenként próbál megegyezni az eladásról. Hamarosan kiderül mi lesz a következő felvonás az ügyben, vagyis az a kérdés, hogy az EA tesz-e újabb ajánlatot, avagy a már említett másik utat választja, amennyiben még mindig szándékában áll bekebelezni a Take-Two-t. Amennyiben igen, úgy minden bizonnyal csak a második verzió lehetséges, mivel a Take-Two első embere nemrég határozottan kijelentette, hogy a vezetőség továbbra is a cég függetlensége mellett korteskedik, valamint az ominózus vételi ajánlatban is jóval magasabb összeg szerepelt, mint amennyit a megvenni szándékozott üzletrész ért, vagyis a vállalat minden bizonnyal ismét elzárkózna az ajánlattól.