A Dynasty Warriors 6 akár még szép sikert is arathat PC-n – bár a Devil May Cry 4 lebőgése után elég szkeptikus vagyok ebben – ugyanis ilyen jellegű alkotásokkal nem mindennap futhatunk össze. Adott több hatalmas csatatér, legendás kínai hősök és több ezer ellenséges szándékú egyén. A cél – természetesen – a velünk szemben álló pixelhalmazok bántalmazása, amelyben a gyilokszerszámaink mellett gigantikus kombók is segítségünkre sietnek.
A PS2-es változat két lemezen érkezik közénk, és eredeti elemeken kívül kap új fegyvereket, 5 új pályát és 10 új küldetést. Ezzel szemben PC-re csak digitális letöltés formájában tudjuk majd beszerezni. Arról egyelőre nem kaptunk biztos információt, hogy a PS2-es vagy X360-as verzió portját tolhatjuk-e kedvenc személyi számítógépünkön.
Az interneten fellelhető számok szerint a játék mérsékelt kritikai sikereket könyvelhetett el az eddig megjelent géptípusokon, ugyanis a legtöbb teszter 60% körüli értéket adott rá. Remélhetőleg a novemberi verziókra jobban összekapják magukat a fejlesztők.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 heteKirály 🙂
vendeg
16 éve, 4 hete és 10 órájaagyira otálom hogy😕 sohanem todom meg ölni lu but😕😕😕😕😕😕😕