A Duke Nukem Forever kálváriája már-már a komikus kategóriába sorolható. A valaha szebb napokat látott, és óriási sikert arató kemény-legény újabb felbukkanása ide s tova több, mint egy évtizede várat magára. Ez idő alatt többször befagyasztották már a projektet, de ha minden összejön, idén végre újjáéled a Duke Nukem.
Tudvalevő az is, hogy a fejlesztő 3D Realms saját bevallása szerint késésben van a beígért év végi bemutatkozáshoz képest, viszont a projekt jelenlegi állapotában is beszédes. A shacknews.com szerkesztője ugyan meglehetősen szűkszavúan írt a Duke Nukem-ről, ebben viszont csupa pozitív jelzővel illeti a játékot. Többek között az interaktív környezetet, a grafikát és a fegyverarzenált emelte ki, mint a játék erősségeit, továbbá hozzátette, hogy senki ne a "12 egy tucat" típusú lövöldözős stuffra számítson.
Ezek szerint ha Duke valóban hozza a formáját, könnyen az év egyik meglepetéseként szolgálhat a játék, és egy lesajnált névből 2008 egyik legjobb FPS-e kerekedhet.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteValahogy a 2D-s verzió, a 486-osok korszakából még örömmel fogadtatott, de a későbbi részeket nem próbáltam. Voltak annál jobb FPS címek is.