A BBC beszámolója szerint ez nem fikció, ez nem a távoli jövő, lévén az Egyesült Államokban már 1-2 éven belül valósággá válhat, mindezt pedig Jeff Bezos, az Amazon vezére is megerősítette, a Prime Air drone-ok segítségével ugyanis akár fél óra alatt kiszállíthatnák a maximum 2,3 kilogrammos csomagokat.
Bezos szerint szerint természetesen egyelőre még számtalan akadálya van a repülő drone civil használatának, így engedélyt kell kérniük az Amerikai Szövetségi Repülési Igazgatóságtól is, de amennyiben minden a terveik szerint halad, akkor pár éven belül néhány helyen már az alábbi videón látottak szerint szállítja majd a csomagokat az Amazon.
#tv#