Még ki sem sikerült magunkat rendesen örömködni, máris új információk jutottak el hozzánk. A forrásként ismét csak Mr. Riccitiellot jelölik meg. Ezúttal azt találta mondta fent nevezett úriember, hogy a vártnál jóval korábban, az idei költségvetési év negyedik negyedében érkezik a Dragon Age.
Egy költségvetési év általában áprilistól áprilisig tart, ez pedig azt jelenti, hogy 2009. januárja és márciusa között valamikor már elkezdhetünk belemélyedni az újabb BioWare RPG-be. Mindez nagyon szépen hangzik, kár, hogy a megjelenési dátumok azért vannak, hogy rendszeresen ne tartsák be őket. Ennek ellenére örüljünk, hogy többé nem a klasszikus "when it's done-t" kell hallanunk, ha a játék megjelenési időpontja kerül szóba.
A Dragon Age egy eddig még nem látott fantasy világba kalauzolja el a bátor játékosokat. Ez jó, mivel a fejlesztők szabadon ötletelgethetnek, nem kötik őket szigorú szabályok, mint egy Star Wars, vagy egy Forgotten Realms világra épülő produktumnál. Ezen a projekten már kb. 5 éve dolgoznak tapasztalt szakemberek, akik segédkeztek a Baldur's Gate, avagy a Neverwinter Nights megszületésénél is.
Egyelőre annyi biztos, hogy PC-re jön, a különféle konzolok nevei mellett még hatalmas kérdőjelek állnak, de nem lennék meglepve, ha ezúttal - kivételesen - kimaradnának a szórásból.