Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen tegnap délután közöltünk információkat veletek a Dragon Quest X megjelenési dátumával kapcsolatban, így megtudtuk, hogy a játék Japánban is csak jövő tavasszal jelenhet meg, de a Nintendo World legfrissebb riportja az éjszakai órákban újabb érdekességeket közölt az alkotásról. A premier helyett most maga a Dragon Quest X milyensége került szóba, amelyről a Square Enix maga jelentette ki, hogy a Wii-s változatokhoz képest semmiféle extrák nem várhatók a Wii U-s átiratokhoz.
Azt természetesen a cég is elismerte az online szerepjáték kapcsán, hogy lesznek platform-specifikus módosulások, így például Wii U-n HD támogatás mellett a GamePad kontroller sajátosságai is egyedi élményben fogják részesíteni a rajongókat, de ezen kívül a játékmenet tekintetében semmiféle változás sem várható, de még csak extra tartalmak sem.
A cég megerősítette ugyanakkor, hogy a két verzió között komoly támogatottságot terveznek, így a Wii-s változatok mentéseit átvihetjük majd a Wii U-ba, ha menet közben szeretnénk például a másik platformon folytatni a játékot. Ti örültetek volna, ha legalább némi extra tartalom érkezik a Wii U-s átiratokhoz?
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 heteEz így teljesen jó. Ne is legyen különbség.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 heteAz igen. Akkor miért adják ki? A Wii U vinni fogja a sima Wii-s játékokat nem?
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 heteTalán azért mert a HD grafika nem rossz és a gamepadet is kihasználja. Egy sima Wii-s játék erre nem lenne képes.