Sárkány-mániákusok tehát figyeljenek jól, hiszen rendhagyó alkotással készül a Larian Studios, a Dragon Commander betöltését követően ugyanis egy olyan körökre osztott, de szerepjátékos elemeket is tartalmazó akciójátékot kapunk majd, amelynek a középpontjában a Süsük lesznek. A játék világa és koncepciója erősen kapcsolódik a Divinity-sorozathoz – egyes források mellékszálnak is nevezik -, bár arról egyelőre még nem szólott a hivatalos közlemény, hogy miféle történet és cselekmény vár ránk a betöltést követően, ha egyáltalán vár ránk efféle és nem csak az eszetlen sárkány vs. sárkány harcon lesz a hangsúly. Mondjuk biztosan annak is számtalan fanatikus örülne, nem igaz? További információk a Dragon Commanderről a gamescom-on várhatók, megjelenés valamikor jövőre, PC-re és HD konzolokra.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Larian Studios nevéről legtöbbünknek feltehetően a Divinity-sorozat jut kapásból eszébe, illetve annak kicsit félresikerült visszatérő epizódja. Kevesen tudják azonban, hogy a csapat nem csak a szerepjátékokban jó, hanem egyéb más stílusban is, ezt szeretnék bebizonyítani frissen bejelentett alkotásukkal, amely a Dragon Commander nevet kapta a keresztségben, és nevéhez hűen ismét a sárkányokat helyezi előtérbe.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteJó kis sárkány-csata mindig jöhet!🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteKár hogy nincs róla vidi.
dns
14 éve, 5 hónapja és 1 heteTök fura, hogy régen úgy tekintettem a többfejű sárkányokra, mint különleges és nagy hatalmú mesebeli lényekre, ma viszont már inkább egy félresikerült sziámi-ikerszülés jut róluk eszembe.
Hiába, lehet, hogy felnőttem…