Doom: jövő héten nyílt béta indul, későbbi tartalmakból sem lesz hiány

2016. április 06.
2.3501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bethesda legfrissebb hírei szerint jövő héten már végre bárki kipróbálhatja a hamarosan rajtkockára álló Doom béta változatát, lévén minden platformon elérhetővé teszik a nyílt teszteket.
 

Ennek megfelelően a Doom nyílt béta április 15-től 18-ig tart majd, középpontjában a Team Deathmatch és a Warpath játékmódokkal, a Heatwave és az Infernal pályákon.

A nagyszerű hír mellett kaptunk továbbá egy másik jót is, a Bethesda ugyanis bejelentette, hogy a megjelenés után három nagyobbacska prémium multiplayer DLC-t kap majd a Doom.

Ezek közül az első már nyáron megjelenik, és bár a nevét még nem tudjuk, az már biztos, hogy három pályát, egy fegyvert, egy játszható démont, egy páncélszettet és egyéb apróságokat tartalmaz majd, méghozzá 15 eurós árkategóriában. Season Pass persze itt is lesz, méghozzá 40 euróért cserébe!
Doom béta változatát, lévén minden platformon elérhetővé teszik a nyílt teszteket.'>
4 hozzászólás

kpal

10 éve,

Azon a hétvégén ki nem teszem a lábam röhögő smiley

válasz erre

Ravor

10 éve,

Na, azthiszem ápr 15-18ig elvonulok a világ elől röhögő smiley

válasz erre

Hentes

10 éve,

Lesz egy komolyabb szerverteszt ahogy látom! mosolygó smiley

válasz erre

muki

10 éve,

Hát nem sokáig élvezhették a zárt bétások hogy kivételeztek velük! röhögő smiley De kíváncsi vagyok rá!

válasz erre
Doom
7.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja