Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sky Sports legfrissebb hírei szerint következő nagy dobásukkal a videojátékosok irányába szeretnének fordulni, lévén egy olyan dokumentumfilmet készítenek el, amely főként az eSportról és a Counter-Strike: Global Offensive-ről szól. A brit televíziós hálózat információi szerint a filmet Joel Dale készíti, aki megerősítette, hogy egyáltalán nem egyoldalúan kerülnek majd bemutatásra a játékosok és maga az eSport, a műben ugyanis minden aspektust igyekeznek felvonultatni, ebből kifolyólag az előnyök és a hátrányok prezentálására egyaránt sor kerülhet majd, de a film központi témája inkább az eSportok kapcsán kialakult szerencsejátékos miliőre, a fogadások és a csalások rendszerére épül majd fel, amelynek az egyik melegágya és első képviselője a Valve alkotása volt.
Dale ennek érdekében valódi játékosokat és valódi Counter-Strike: Global Offensive esportolókat szólaltat majd meg a film keretein belül, amihez jelenleg is gyűjti az anyagot, tehát akár hónapokban és évekbe is beletelhet, amíg a végeredményt megtekinthetjük.
santonio
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaHát van is mit megmutatni róla az az igazság…
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaÉrdekes, habár nem játszottam még soha egyetlen CS játékkal, de ez mindenképpen érdekel, hogy miket fog bemutatni.
ryuthestar
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaNagyon nomják ezt az e”sport” dolgot manapság mindenhol….személy szerint nevetségesnek tartom. Oké, hogy van benne pénz meg minden, de ez akkor is tipikus az a példa, hogy mennyire hanyatlik a világ és milyen rossz irányba.
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaSzerintem egyáltalán nem. Ez ugyanaz, mint amikor valaki fut, és versenyszerűen űzi. Jó, persze az egyik testmozgás a másik meg inkább a reflexekre és a gondolkodásra megy ki, de lényegében ugyanúgy elhivatottság kell hozzá.
ryuthestar
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaAkkor úgy mondom, hogy értékelhető haszna nem sok van. Persze akad a pénzen kívül is. De az én szememben sosem fogom elismerni egyik esportot sem. Egyszerűen olyan vagyok mint valami makacs nyugdíjas öreg aki túlságosan régimódi, ez van. 😄
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaNem rég olvastam, hogy valamely egyetemen a kötelezően választható sportok közé felvették az e-sportokat. 😄
ryuthestar
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaElég gáz, de hát ez van. De majd kb 10-20 év múlva talán jobban fognak látszani a káros hatásai. Bár amúgy sem ez a legnagyobb baj a mai oktatásban, hogy ezt is belevették, szóval…
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaHa úgy vesszük, akkor a normál sportok is károsak. Akik versenyszerűen űzik, azok általában öregkorukra teljesen kinyírják magukat. Legtöbb egyetemeken meg kötelező valamilyen sport (az eltén nem, szóval én megúsztam 😄), és ha a választhatóak között nincs olyan, ami tetszene, akkor szenvedés lesz. Teljesítened meg kell, mert anélkül nem kapsz diplomát.
ryuthestar
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaAkkor másképp fogalmazok…. számomra sokkal jobban megbecsülendő, értékelhető egy olyan sport amibe ténylegesen komoly erőfeszítést nyújtott valaki. Az, hogy valaki leül és játszik, bemakkol egy-két pontot, vagy gyorsabban reagál és leöli a másikat, hát bocsáss meg, de én ezért nem fogok tapsolni. 😄
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaUgyanúgy kell egy játékba erőfeszítést nyújtani. Csak míg egy normál sportban az izomzat fejlesztésére irányulnak a dolgok, itt az agy fejlesztésére. 😄 Sok játéknál, pl. a StarCraft 2-nél, fontosak a reflexek, az APM, a stratégiai gondolkodás stb. stb.. Ha már a sakk sportnak számít, akkor ez miért ne? 😄
nyulszem
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaA gond csak az, hogy nem a CS-ről és az esportról szól a doksi hanem az esportos fogadásokról. Majdnem sikerült azt lehozni hírben amiről tényleg szó is van. Majdnem.
maniac
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaMegnéztem, és tényleg, rossz volt a forrás. Bővítettem a hírt az ide vonatkozó résszel. Köszi!
ryuthestar
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaNa így már jóval érdekesebben fest a dolog. 🙂
Marduk „értem én, de leszarom”. 😄 Amúgy utaltam is rá, hogy van hasznos oldala is a dolognak, de ezeket a képességeket lehetne esportok nélkül is fejleszteni. Itt úgy is csak a pénzről szól az egész, csak sokan nem veszik észre.
marduk
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaMint ahogy az olimpiák, a különféle versenyek ezek. 😄 Játékvilágban meg azóta szól minden a pénzről, hogy kitalálták a fizetős DLC-ket és a mikrotranzakciókat. 😄
imperator
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaPont a CS: GO, ahol minden 2. meccset megbundáztak? Érdekes.
warriorautobot
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaBiztosan nagyon érdekes lesz… vagy nem. 😄
kumar007
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaEbből kimaradok..utálom a CS játékot .. Bocsi a rajongók, és a megszállot Cs játékosoktól.
paint
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaErről jut eszembe, az osztálytársaim mind CS-sek, és BRUTÁLIS dührohamot kapnak, ha kinyírják őket.
kpal
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaÉS benne lesz az is ,hogy esportba csak pár évet lehet eltölteni ,aztán kiöregszik,mert jönnek az ifjak akik lekörözik .
razerplay3r
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaMint aktív cs:go player, elmondhatom, hogy erre nincs szükség túlságosan, hiszen attól hogy valaki bundáz/csal meccseket nem jelenti azt, hogy az után nem fogja megtenni. Szerintem értelmetlen, de rávilágíthat a lényegre. 🙂
drift3r91
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaMajd ha az esportolók nem makrózzák szét a játékot stb, akkor nézzük meg hogy is játszanak.
Engem már a rankrendszer nagyon felhúzott. 8 win nem lépsz rankot utána kikapsz és most megint csak nova 4 vok?! Ez mi már?!
Na meg realisztikusság hagyjuk már. Elhiszem hogy ez kell esportra de örülnék ha a sieg pár év múlva letolná. Na az megérdemelné.
totyak
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaSoha nem játszottam Counter Strike játékkal, nem is nagyon értem miért ilyen népszerű a többi lövöldözős játék mellett, de mindig kell egy kiugró népszerűségű cím. Viszont, hogy ebből dokumentumfilm készüljön, az meglep.
sarakrael
9 éve, 12 hónapja és 2 napjaVan egy Dota-s doku is, azt nagyon szerettem annak ellenére hogy nagyon keveset játszottam vele(kb 80 órát, de az egy mobában semmi), a CS:GO-ban sokkal több időm van, kíváncsian várom. ja és remélem készül hozzá magyar felirat.
chabo
9 éve, 12 hónapja és 5 órájaKíváncsian várom! 🙂