Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kétségtelen, hogy a tavalyi moziesztendő egyik üde színfoltját egy elsőfilmes dél-afrikai direktor, nevezetesen Neill Blomkamp szállította. A District 9 sok szempontból maradandó élményt nyújtott, és mivel szépen termelte a zöldhasúakat is, várható hozzá a folytatás. De mi a helyzet a többi piacon ásítozó üres helyekről, amelyek alig várják, hogy helyet biztosítsanak a District 9 feliratú termékeknek? Minket elsősorban - talán megbocsátható módon - egy esetleges videojáték lehetősége izgat, és bár mi nem, de szerencsére más elég közel tudott férkőzni Blomkamphoz, hogy feltegye neki az ebbe a témába vágó kérdéseket.
Ez a valaki pedig nem más, mint Los Angeles Times egyik újságírója, aki interjújának keretein belül kitért a District 9 és a játékvilág kapcsolatára is. „Sok videojátékkal játszom,” – kezdte a rendező, majd szinte rögtön el is ismerte, hogy már megfordult a fejében a District 9 exportálása más platformokra. Egyelőre nem jutott magával egyezségre ebben a kérdésben, ugyanis „egy District 9 videojáték ötlete kicsit félelemmel tölt el, mivel a filmeken alapuló játékok ritkán működnek”. „Ebben a pillanatban nem áll fejlesztés alatt ilyen produktum, de Soweto nyomornegyedeinek virtuális mása egy izgalmas ötlet számomra. A fegyverek is nagyszerűek.” Hajrá, hajrá!
nemabob
16 éve, 1 hete és 2 napjaa film nagyon jo lett remélem a játék is olyan jo lesz ha lesz
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaremélem, lesz belőle játék!
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaKlasz, a film is jó volt.
marco
16 éve, 1 hete és 2 napjaÉn még mindig nem láttam a filmet.🙁