Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Most jött el a pillanat, hogy egy hatalmas kérdőjel jelenjen meg lelki szemeink előtt. Aki várta a Disciples sorozat harmadik epizódját, az szomorúan vette tudomásul, hogy a játék megjelenése ugye elcsúszott 2009 elejére, amit szinte senki sem értett, hiszen a kiadott képek alapján már teljesen késznek nézett ki a produkció. A most befutott extra hosszú gameplay videó a maga hat és fél percével pedig ismét miértek hadait állítja elénk, hiszen a kisfilm alapján a játék teljesen befejezettnek néz ki és nem csak én, de a külföldi sajtó is értetlenül áll a dolgok előtt, hogy miért is kell még tovább várni erre a zseniális játékra.
Szójárásommal élve, jobb későn, mint soha, így most ezen az eszmén továbbhaladva azt kell mondanom, hogy legalább a 2009 eleje biztos. A játék nem más, mint a Heroes nevű körökre osztott stratégia legjobb elemeit lenyúlva igyekszik illetve igyekezett maradandót alkotni és úgy gondolom sikerült is neki, hiszen az egyéni hangulat és a számtalan apró újdonság mindenképpen megkülönbözteti az említett alkotástól. Ha pedig nem hiszed el, ajánlom megtekintésre a friss gameplay filmet, ami után ha valakit nem varázsol el a produkció, akkor minden bizonnyal már nem is fog.
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNa tényleg elég pofás kis videó már csak az érdekelne hogy lesz e benne multi lehetöség?
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteIgen lesz! Egyidejűleg 8 játékos csaphat majd össze!😉 Jó lesz, jó lesz!😄
cyb
17 éve, 1 hónapja és 2 heteEgyidejűleg összecsaptok de azért körökre lesz az osztva ahogy a heroes féle stratégiákat ismerem… majd egymásután jöhetnek a játékosok..😄