Sajnos pontos megjelenési dátumot még mindig nem kötött az orrunkra a Blizzard, azt viszont már tudjuk, hogy mi lesz a Diablo III negyedik játszható karaktere. Ő nem más, mint a feltehetően a Paladin-t helyettesítő Monk, aki tulajdonképpen egy harcos szerzetes, és páratlanul bánik a botokkal, ennél a képességénél pedig csak gyorsasága kiválóbb.
Az új karakter lehet női vagy férfi nemű is, és képes lesz védőpajzsot vonni maga köré, valamint van számos más kiváló és hasznos varázslata, támadó, védekező egyaránt. Ezek a konkrétumok a játékról, avagy pontosabb az új karakterről, azonban ahogyan az lenni szokott, a rendezvényről néhány meg nem erősített pletyka is szárnyra kapott. Az egyik például az, hogy egyes források, (Worthplaying, VG247,valamint egy hivatalos twitter bejegyzés is utalt rá) nem tartják kizártnak a Diablo III konzolokra történő átiratait, ami egyelőre abszurdan hangzik és szóbeszéd is, de érdekes gondolat.
A másik félhivatalos álláspont a játék megjelenési időpontjával kapcsolatos, hiszen a Blizzard hivatalosan is közzé tette, hogy a StarCraft II és az új World of Warcraft kiegészítő, a Cataclysm fognak megjelenni a 2010-es esztendőben, és semmi más. A Diablo III pedig ennek fényében nem kizárt, hogy 2011-re csúszott, bár ne adjuk fel a reményt, hiszen a 2009-es esztendőnek éppen, hogy elhagytuk a felét. Nyilván erre kevés az esély, de reménykedni mindig szabad.
A nagy Diablo III hírcsokor végére nem is maradhatott volna más, mint néhány hivatalos videó az új karakterről, amelyet a Blizzard mutatott be a nagyérdeműnek, mi pedig örömmel mutatjuk be nektek.
#tv#
#tv2#
#tv3#
#tv4#
#tv5#