Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Deus Ex: Human Revolution egyik legnagyobb hibája mindenképpen a boss harcok, hiszen a játék szabadsága ezen alkalmakkor semmivé válik és csak nyílt küzdelemben győzhetünk. Ezt a hibát a fejlesztők is belátták és a Missing Link DLC-ben már nem követték el ugyanezt és a készülő Deus Ex: Mankind Divided-ben is figyelnek erre.
Már a korábbi hírekből is tudtuk, hogy a Mankind Divided tényleg teljes szabadságot ad a játékos kezébe, ám most az Eidos Montreal két munkatársa, egészen pontosan Patrick Fortier, gameplay direktor és Mary DeMarle narratív direktor beszélt erről az Official Xbox Magazine-nak.
Fortier a következőt nyilatkozta:
Ez az egész arról szól, hogy támogassuk mind a három fajta játékszempontot. Ez volt a lényeg ami hiányzott a boss küzdelmekből. Én úgy látom a ezek érdekesek voltak, de a játékosok úgy találták ezen kihívások nem igazodtak a játékmódhoz.
A Mankind Divided-ban található boss-ok ezzel szemben kiegyensúlyozottabbak lesznek. Vannak módok, hogy ellopakodjunk előlük, hogy harcban győzzük le őket és a beszélgetésekkel is teljesen más irányból kell majd megközelíteni az egyes szituációkat.
DeMarle:
Azt is eldöntheted, hogy halálos vagy nem halálos módon csinálod-e a dolgot. A Human Revolution, úgy ahogy mi elképzeltük a boss-ok mindig meghaltak az átvezetőkben. Nem volt választásod. De ezt orvosoltuk a Missing Link DLC-ben, ahogy azt a ebben a játékban is tenni fogjuk.
ryuthestar
11 éve, 14 órája és 5 perceHát még nem volt szerencsém egyik részhez se a sorozatból, de egyre inkább szimpatikus a játék. Ezt a részt lehet megveszem majd. Remélhetőleg nem okoz gondot nagyon történetileg, hogy az előzőket nem játszottam még ki. 🙂
darkomen
11 éve, 13 órája és 52 perceAz első két rész hiánya nem okoz nagy gondot, mivel a Deus Ex 2052-ben játszódik, míg az Invisible War 2072-ben.
A Human Revolution-t (2027) szerintem ajánlott kipörgetni majd a Mankind Divided (2029) előtt, hiszen annak egy úgymond „közvetlen” folytatása.
A The Fall és szerintem a könyvek is kihagyhatóak, ha csak nem akarsz mélyebben belemenni a Deus Ex univerzumba.
ryuthestar
11 éve, 13 órája és 47 perceRendben, akkor majd lehet teszek vele egy próbát ha kedvem és időm is lesz rá. Köszi a tanácsot! 🙂
totyak
11 éve, 13 órája és 40 perceNekem elsőre nem jött be a Human Revolution. Később lehet kap még esélyt. Csak közben annyi olyan játék jön, ami érdekel is.
supermanvsbatman
11 éve, 13 órája és 24 percejobban teszed ki próbálod egész részét
ryuthestar
11 éve, 12 órája és 12 perceAnnyi szabad időm nincs, vagy is nem akarok annyit rá szentelni.. 😄 Így is ne kérdezd, hány játék vár, hogy kijátsszam.. 😄 Talán a Revolutiont valamikor elkezdem…magamat ismerve, talán. 😕
De az elsők, szerintem felejtősek..
warriorautobot
11 éve, 8 órája és 18 perceEz előtt még a Human Revolution-t tutira ki akarom játszani. 🙂